Kedves Olvasók!

A Legendavadász blog 2015 augusztusától "A világ titkai" néven folytatja tovább tevékenységét az alábbi címen:  

http://avilagtitkai.com/

Új néven, még igényesebb tartalommal, és még szélesebb témakör palettával várja az olvasókat, és a legendák közt kikapcsolódni vágyókat! Megújult szerkesztőcsapattal, és NAPONTA TÖBB frissülő cikkel várunk minden kedves olvasót!

http://avilagtitkai.com/

Kérjük lájkold újonnan létrejött Facebook oldalunkat, hogy mindig időben értesülj a legfrissebb hírekről, cikkekről. A Facebook oldal egyébként a jövőben más előnyökkel is jár majd. A lájkolók között időnként nyereményeket fogunk kisorsolni, vagy exkluzív tartalmakat fogunk megosztani.

https://www.facebook.com/pages/A-vil%C3%A1g-titkai/859181850817715

További jó olvasást kíván a Legendavadász (A világ titkai) csapata.

A Legendavadász hamarosan megújul, és portálként fogja folytatni működését. Ha szeretnél egy nagy látogatottságú, érdekes témákat feszegető oldal szerkesztője lenni, és megfelelsz a követelményeknek, ne habozz, vedd fel velünk a kapcsolatot!

Amit elvárunk tőled:
- Minimum 18 éves legyél
- Jó fogalmazóképesség (a legfontosabb mind közül)
- Megbízhatóság
- Angoltudás (legalább egy közép szint)
- Szeresd azt, amiről írsz

Jelenleg 7-8 szerkesztőt keresünk, így az elvárásunk egy-egy szerkesztőtől heti 1 - minőségi - cikk lesz. A részletekért és a jelentkezésért engem kell keresni, vagy írni a bubernyak@gmail.com címre.

A Stonehenge külső körét 11 darab riolit, úgynevezett "kékkövek" alkotják. A tudósok 1923 óta egy dél-walesi helyszínt tartottak ezen mitikus alapanyagok származási helyének, azonban egy újabb kutatás szerint másfél kilométert tévedtek. A mai napig nem tudni, hogyan kerültek a 250 kilométerrel odébb lévő, dél-walesi kőfejtőből az angliai területre.

Egy 1923-as tanulmány szerint a pembrokeshire-i Carn Menynből származnak a Stonehenge külső körének kövei, s 90 éven át komoly régészeti ásatásokat is folytattak a területen. A legújabb röntgensugaras kutatások szerint azonban a Carn Goedog-i helyszínről érkeztek az építőkövek, ez másfél kilométerrel távolabb helyezkedik el az előző területtől. Az még a mai napig nem világos, hogyan kerültek a kövek az építkezés helyszínére.

A régészek tulajdonképpen 90 éven át rossz helyszínen ástak, hogy feltárják az ikonikus kékkövek származásának rejtélyét, így - csaknem egy évszázad után - átköltöztek az új lelőhelyre. A korábbi kutatás téves mérési adatokon alapult - írja a Múlt-kor.

A szakemberek régóta vitáznak arról, hogyan kerültek a kövek Pembrokeshire-ből Wiltshire-be. A régészek szerint az őskori lakosság szállította a köveket, míg a geológusok úgy vélik, hogy több százezer évvel korábban az előretörő gleccserek sodorták legalább félútig magukkal a sziklákat. A Walesi Nemzeti Múzeum munkatársa, Richard Bevins szerint a modern technika nagyobb fokú bizonyossággal meg tudja állapítani, hogy a kövek honnan érkeztek. "Miután a kutatásunkat más szakértők is elismerték, s igazolták eredményeinket, nagy kő esett le a szívünkről, hiszen nem kis hibára világítottunk rá" - mondta.

Stonehenge alapjait i. e. 2600 körül rakhatták le, s ezer éven át folyt az építkezés, illetve a terület kialakítása. Építőköveinek származási helye már tisztázódott, ám arról még mindig csak találgatások folynak, hogyan mozgattak ekkora tömegű, monumentális kőtömböket, s miként szállították őket. Egyesek szerint emberi erővel szállították a délre található Milford Havenbe, ahonnan tengeren vitték tovább a Salisbury-fennsíkra, míg mások az előbb említett gleccser görgette megoldást preferálják. "Ha a brit törzsek szállították a köveket, az elmúlt 4-5 ezer év eltüntethette az erre utaló nyomokat, azonban ha az utolsó jégkorszak műve lenne, annak bizonyára fizikai nyomai maradtak volna" - mondta el Bevins.

Csütörtökön este éri el napközelpontját az ISON, és ezután már azért is szurkolhatunk, hogy mégiscsak hulljon darabjaira, mert úgy szebb lehet a látvány - írja az Origo cikke.

Már csak három nap: november 28-án (csütörtökön), magyar idő szerint 19.38-kor napközelbe ér az ISON. Ha addig nem esik szét – amihez már egyre nagyobb reményeket fűzhetünk –, akkor várhatóan pazar látványban lesz részünk decemberben. Az üstökösből kihulló anyag ugyanis hatalmas, szabad szemmel is látható csóvát rajzol majd az égboltra.  ISON egyre jobban látható a Nap közvetlen környezetét figyelő űrszondák látómezejében.

Jól érzékelhető az ISON anyagkibocsátása, amely a Naphoz közeledve fokozódik. Azt is megfigyelhetjük, hogy az Encke csóvája a bolygóközi mágneses tér változásai miatt hullámzik.

A NASA Science News azt boncolgatja, hogy mi történne, ha az ISON-t elérné egy nagy napkitörés anyaga. A magot ez nem veszélyeztetné, de rendkívüli megfigyelési lehetőséget jelentene a napanyag és a csóva anyagának kölcsönhatásáról. Érdekes az is, hogy az ISON napközelsége egy napfoltokban gazdag terület fölött következik be, ahol bármikor történhetnek nagy kitörések.

A földi megfigyelők számára azonban egyelőre eltűnőben van az ISON, éppen a napközelsége miatt. Az alábbi felvétel a Kanári-szigetekről készült vasárnap, november 24-én:

A következő napokban gyakorlatilag nincs esélyünk az ISON megfigyelésére, helyette a napkutató űrszondák felvételeit kell követnünk. Ha az ISON valóban eléri a napközelpontját november 28-án, akkor pár nap múlva, körülbelül december 2-án (hétfőn) várhatók róla az első földi felvételek.

Ezekből már meg lehet mondani, hogy mi történt az égitesttel a Nap közelében: csak nagy mennyiségű anyag szakadt le róla a melegedés és az árapályerők miatt, vagy teljesen szétesett. Mindkét esetben szinte biztos a szabad szemmel látható csóva kibontakozása, sőt a látvány szempontjából az lenne a jó, ha teljesen szétesne a mag (ekkor ugyanis sokkal több anyag szabadulna ki belőle).

Vagyis fura módon november 28-ától, de csak szigorúan a napközelség után, már azért is szurkolhatunk, hogy mégis essen szét az ISON magja. A napsúroló üstökösök esetében ez szinte természetes folyamat: a napközelség után néhány órával vagy nappal rendszerint szétesnek. Ám azt még mindig nem tudjuk, mekkora az ISON magja, csak azt sejtjük, hogy nagyobb a korábbi napsúrolókénál, így akár egyben is maradhat.

November 28-án ér a Nap közelébe az ISON üstökös, melyet már 2012-es felfedezésekor az évszázad üstökösének kiáltottak ki. A kométa - melynek Facebook csoportja is van - szinte súrolni fogja központi csillagunk felszínét, ha túléli a randevút, elképesztő látványossággá válhat az égen.

A C/2012 S1 (ISON) napsúroló üstököst 2012. szeptember 21-én fedezték fel Vitalij Nyevszkij belorusz és Artyom Novicsonok orosz csillagászok. A kométa üstökös neve egyszerűen C/2012 S1, az elnevezéshez kapcsolt ISON név az oroszországi szervezet neve, ahol a felfedezést tették (International Scientific Optical Network).

A szakemberek az égitestet már felfedezésekor az évszázad üstökösének kiáltották ki a várható fényessége miatt, de 2013 tavaszán elbizonytalanodtak ez ügyben, mivel az objektum az előzetes várakozásoknál halványabb maradt - írta az origo.hu. Az ISON azonban kiszámíthatatlanul "viselkedik"a fényességet illetően, így a finisben - napokkal a november 28-i napközelség előtt - bizonytalanok a szakemberek.

Az üstökös jövő hét csütörtökön a becslések szerint alig 1,2 millió kilométerre fog elszáguldani a Nap fotoszférája felett, melynek hatására borzasztóan fel fog forrósodni. Könnyen lehet, hogy nem éli túl a találkozást, de egy biztos: az utolsó "métereken" rendkívül fényes lesz. Megfigyelni azonban nehéz lesz: a Földről nézve mindössze egy fokra lesz a csillagtól. 

Ha az ISON túléli a Nappal való találkozást, igazi látványosságnak ígérkezik a decemberi égbolton: hosszan elnyúlt, több tíz foknyi csóvára számítanak a szakemberek, mely az amatőr csillagászoknak is ínyencség lesz. A kométa túlélését vélhetően segíti majd az a sebességgel, mellyel száguldani fog: napközelségben mintegy 700 000 kilométer per órával fogja szelni az űrt (összehasonlítva: földkörüli pályára álláshoz 28 480 kilométer per óra szükséges, ez az üstökös napközeli sebességének durván huszonötöde)

Az eddig látott legnagyobb gamma-kitörést észlelték a NASA szakemberei. Az egyszerűen Szörnynek elnevezett anomália olyan erős volt, hogy ha Földünkhöz közelebb történik, elpusztulhatott volna a bolygó. A gamma-kitörések, a tudomány jelenlegi állása szerint az Ősrobbanás óta az univerzum legnagyobb energia-felszabadulással járó eseményei - írja a National Geographic. A feltételezések szerint óriáscsillagok gravitációs összeomlásakor, fekete lyukak keletkezésekor, vagy neutroncsillagok, fekete lyukak egybeolvadásakor keletkeznek. Az égen naponta átlagosan egyszer tűnik fel gamma-felvillanás, vannak közöttük alig néhány másodpercesek és percekig tartók is.

Ez év áprilisában a NASA berendezései rekorderős gamma-kitörést észleltek, mely minden eddigi megfigyelt ilyen jellegű erupciónál nagyobbra sikerült. Forrása egy a Napunknál 20-30-szor nagyobb tömegű, központi csillagunknál sokkalta sűrűbb csillag volt mintegy 3,7 milliárd fényévre tőlünk - írta a Daily Mail november 22-én. A NASA asztrofizikusa, Paul Hertz szerint ilyenre száz évenként egyszer kerülhet sor.

A csillagászok azért aggatták a "Szörny" nevet a kitörésre, mert ötször erősebb volt, mint az előtte megfigyelt gammaerupció, melyet 1999-ben detektáltak. A 2013-as esemény olyan intenzív volt, hogy a földi teleszkópok egy rövid villanásként is észlelni tudták.

Amennyiben a rekorder gamma-kitörés közelebb lett volna Földünkhöz, rámehetett volna a bolygónk - áll a cikkben. Vannak olyan vélemények, melyek szerint a földtörténet első nagy kihalását, az ordovícium időszakában (durván 450 millió évvel ezelőtt) tapasztalt eseményt egy gammakitörés számlájára kell írni. A National Geographic cikke szerint a csillagászok számításai alapjánaz elmúlt egymilliárd év során legalább egy gamma-felvillanásnak a Föld közelében, mintegy 6000 fényéven belül be kellett következnie.

Bizarr küllemű mélytengeri halat fogtak Kanada északi partjainál. A szakértők először úgy vélték, hogy a Davis Strait közelében fogott nem mindennapi zsákmány egy goblin cápa, mely szintén a mélytengerek lakója. Jobban megvizsgálva a fogást, arra jutottak, hogy a szürke, puha testű, fenyegető kinézetű szájú és méretes, szarvszerű képződményben végződő fejű állat egy kiméra.

A kiméra távoli rokona a cápáknak és a rájának, ezer méter mélyen él - írta a Daily Mail. A fentebb tárgyalt jellemvonásain kívül sajátossága még az ostorszerű farok, a felnőtt példányok nagyjából egy méteres hosszal bírnak. A hal rendkívül ritka, a Hudson-szorosban ezt megelőzően csupán egyszer sikerült dokumentálni - idézte a cikk a kimérát azonosító Nigel Hussey, a Windsori Egyetem kutatójának szavait.

A kiméra egyébként nem az egyetlen tengeri állat, mely csúfsága miatt gyakran szörnynek, vagy azonosítatlan lénynek van nézve. Az utóbbi években számtalan bálna, és cethal tetemet sodort partra a víz, melyekbe minden esetben különféle rémségeket vizionáltak hozzá nem értő helyiek és kutatók. Azonban minden alkalommal kiderült, hogy ezen rejtélyes élőlények csupán bomló bálna, és cethaltetemek.