Azt mondják, hogy a pokol kapuja létezik. És hogy az idők kezdete óta ég a bejárata, és örökkön örökké égi fog a benne élő elkárhozott lelkekkel együtt. Ha hisszük, ha nem, a szó szoros értelmében létezik ez a kapu. Vallási magyarázatok helyett viszont spékeljük meg a történetet egy kis geológiával!

Már csaknem négy évtizede (igen, négy évtizede) lángol egy tátongó mélyedés a közép-ázsiai Karakum-sivatag közepén. A 60 méter széles és 20 méter mély kráter 1971-ben jelent meg egy rosszul sikerült szovjet bányafúrás következtében. A kísérlet során elértek egy nagyméretű földalatti gázkamrát, a felszín beomlott, ezzel megnyitva a metánnal telített óriási lyukat. A geológusok úgy döntöttek, hogy el kell égetni a kamrából szivárgó földgázt. Arra számítottak, hogy miután meggyújtják, a gáz teljes mennyisége néhány hét alatt elég. Azóta is várják ezt a pillanatot. A szovjet szakemberek alaposan alábecsülték a nyílás méreteit, a katlan ugyanis máig nem aludt ki. Csak találgatni lehet, mekkora mennyiségű gáz égett el eddig, illetve mennyi tartalékkal rendelkezik még.

A helyi lakosok által "A pokol kapujának" nevezett képződmény érdekes látnivalóval szolgál az arra tévedő maroknyi turistának. A Darvaza falu közelében fekvő látványosság Türkmenisztán középső részén, Közép-Ázsia szinte alig lakott, nehezen megközelíthető sivatagi területén található.

Az izzó gödörből kiáramló hőség csak néhány percig elviselhető, érdemesebb távolabbról szemlélni a lángoló üstöt, mely főként éjszaka nyújt "pokoli" látványt.

2010-ben a türkmén miniszterelnök figyelmét is felkeltette a jelenség. Türkmenisztán évi 75 milliárd köbméter gázt termel ki, melyet szeretne megháromszorozni a következő 20 évben (mégpedig a sivatag középső területére fókuszálva). A miniszterelnök meglátogatta a krátert, és elrendelte, hogy a hatóságok minél előbb keressék meg a tűz megszüntetésének módját, vagy legalább biztosítsák, hogy ne veszélyeztesse a közeli gázmezők fejlesztési munkálatait.

A napokban egy szenzációsként beharangozott kép jelent meg az interneten, ami talán az eddigi legtisztább fotó a jetiről. Legalábbis ezt állították, de a szenzáció már néhány órával a kép megjelenése után elhűlt, ugyanis megjelentek a szakemberek, és mindent megmagyaráztak.

Bár az első néhány órában valóban úgy tűnt, egy tényleges jeti fotót láthatunk, azonban később kapott az egész ügy egy teljesen korrekt – és szinte 100%-osan valószínű – magyarázatot. A kép egy hatalmas főemlőst ábrázol, mely nem hasonlít se medvére, se más majmokra. Ahhoz hogy gorilla legyen, túlságosan emberi felépítése van, és a karja is túl hosszú. Olyan, mintha ténylegesen a jetit sikerült volna elkapni egy fotó erejéig, amint sűrű növényzetben ül. A fényképet eredetileg egy Penny nevű felhasználó töltötte fel Facebookra, mely az óta bejárta a világot. Éppen ez a hatalmas figyelem lett a veszte.

„Nagyon jól ismerem ezt az embert, és biztosan nem csapna be senkit! Sőt, úgy gondolják, hogy egy medve és a bocsa, mindenesetre valamilyen okból kifolyólag csak ez az egy kép készült róla!”

Már az eleve nagyon különös, ha ténylegesen a jetit látta valaki, hogy miért nem készült nyomban több fotó? Megijedt? Ugyan már! Messze volt, ha valaki egy eddig ismeretlen – ráadásul legendás – fajt kaphat lencsevégre, egészen biztos hogy nem egyetlen fotót készít. De akkor miért is? És mi a tényleges magyarázat?

Nos, ahhoz hogy majom vagy gorilla legyen, valóban nem elég hasonló a testfelépítés. Már ha a képen látható végtag egyáltalán kéz. Mert sokkal inkább tűnik lábnak. Méghozzá egy medve hátsó lábának. Hogy még egy kicsit pontosítsunk, egy barnamedve hátsó fertályát láthatjuk a képen, ha nagyon megfigyeljük, még a farkát is láthatjuk!

És amit sokan a jeti fejének hittek, az nem más, mint a medve háta. Ennek a medvefajtának – és úgy általában véve a medvéknek – hatalmas kitüremkedő háta van, amit hátulról, megfelelő perspektívák összejátszása esetén – másnak lehet nézni, mint ami valójában. Ezért történhetett meg tehát, hogy a világot körbejárt fotón mindenki ámult egy nagyot, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt a süllyesztőben – cáfolva lett. A fotón ténylegesen egy medvét látunk, és a bocsát.

Ki ne ismerné az Adamski-képeket? Tényleg van olyan aki még nem botlott bele? Sokáig az ufókutatók Szent Gráljaként emlegetett képet vesszük most górcső alá. Merthogy nem minden az, aminek látszik.

A történet szerint egy egész fotósorozatot sikerült készítenie egy fiatalembernek, történetesen George Adamskinek valahol a Palomar hegy közelében Californiában. Az eset 1953. december 13-án zajlott le, és rajta kívül semmilyen szemtanúja nem volt az eseményeknek. Állítása szerint egy Vénuszi cirkálóhajót sikerült aznap lencsevégre kapnia, de arra nem tudott magyarázatot adni, hogy miért éppen Vénuszi. Egyszerűen azt érezte, hogy ez egy Vénuszi cirkálóhajó, mintha az idegenek tudatták volna vele mintegy telepatikusan, ami az ilyen esetekben egyáltalán nem ritka. Adamski állítólag még marsiakkal is felvette egyszer a kapcsolatot – hogy hol és mikor, az kérdéses – és nem kevesebbet hangoztat, mint azt, hogy egyszer az idegenek a Holdra is elvitték magukkal, melynek túloldalán hatalmas kutatóállomásokat, és városokat látott. Szerinte az idegenek célja és feladata az, hogy megakadályozzák, hogy az emberek újból nukleáris fegyvereket vessenek be egymás ellen, mert a bolygó egy újabb atomháborút már nem élne túl.

Merő hülyeségnek hangzik, mégis olyan fényképes bizonyítékokkal állt elő repülő csészealjakról, melyek alátámasztani látszottak állításait. Ezekből a fotókból több is volt, de a legismertebbet itt láthatjátok. Egy repülő csészealjat ábrázol félig-meddig alulról fényképezve. Jól látszanak az ablakok, és az alján forgó belső diszkosz, ami feltehetően a felhajtóerőért felelt. A 3 ladba alakú tárgyra soha nem sikerült senkinek magyarázatot találnia, de valószínűnek tartották, hogy valamiféle fegyverek, vagy hajtóművek lehettek. Még mielőtt azonban Adamski bizonyítékai mindenkit meggyőzhettek volna, jött a hidegzuhany. Amit az ufókutató szakemberek sokáig hitelesnek véltek – mondhatni ez volt nekik a Szent Grál – az nem éppen az volt, aminek látszott.

Adamski képei ugyanis egytől egyig egy modellt ábrázoltak, melyet közelről fotózott le, azt a hatást elérve, mintha egy távoli objektumot kapott volna lencsevégre. Az a félelmetes az egészben, hogy rengeteg szakember valódinak találta a képet, és nem találtak utólagos módosításokra utaló nyomot. Ezek szerint nem végeztek alapos munkát. A fotók ugyanis olyan szinten módosítva voltak, hogy néhol még rajzot is tartalmaztak az „alap” retusálás mellett.

Nézzük meg a két fotót, egymáshoz hasonlítva. Mindkettő ugyanaz a kép, mégis két verziója létezik kezdettől fogva. Ez miért van? Az egyikhez hozzá lett nyúlva utólag, míg a másikhoz nem? Nos, az a helyzet, hogy az utólagos vizsgálatok kiderítették, mindkettőhöz hozzá lett nyúlva, de a lényeg a „csészealj” alján van. Az apró, kitüremkedő rész, mely az első képen még elég sötét, utólag lett hozzárajzolva, majd összemontírozva az eredeti képpel. Ráadásul A képek legtöbbje valószínűleg rajzolt, legalábbis a megvizsgált „fotókat” egy nagyfelbontású szkennerrel is átnézték, és arra jutottak, hogy sokkal inkább tűnik megrajzoltnak, mint valódi, ténylegesen fényképezővel készült fotónak. Ezt támasztja alá az is, hogy Adamski soha nem hozta nyilvánosságra a fotók negatívját. Mert minden bizonnyal nem is léteztek.

Csak jóval később tört meg az úriember, majd bevallotta, hogy a Vénuszi cirkáló nem volt más, mint egy dekor lámpa közelről lefotózva egy teleszkópon át, hogy elérje a kellő távolság illúziót. A lámpa aljára pingponglabdákat ragasztott, majd lefotózta őket, s később berobbant vele a sajtóba.

Szerkesztő:
Zavatszki Milán

A tavalyi év során egy érdekes, bizarr videó tűnt fel a világ legnagyobb video megosztó portálján (Youtube). A felvételt készítő személy elmondása szerint arra lett figyelmes, hogy kutyája folyamatosan ugat valamit az udvaron. Mikor kiment és megnézte hogy mi lehet az, ledöbbenten tapasztalta hogy egy különös, folyamatosan mozgó növény áll a medence/kút szélén. Valószínűleg táplálkozott, legalábbis lelógó gyökerei a vízbe kúsztak, s magának a növénynek a közepén pedig furcsa csápok hadonásztak mintha csak táncot járnának.

Első ránézésre nem is annyira látszik a CGI, pedig bizony erősen használva volt ez a technika – szinte csak ez – a film elkészítése során, mégis rengeteg embert sikerült megvezetnie a készítőnek. A férfi által elmesélt sztori természetesen szintén nem igaz, és a felvétel minden egyes képkockája egy számítógéppel generált, jól animált rendert mutat. A CGI legjobban a videó utolsó negyedében ütközik ki, mikor nagytotálban láthatjuk a „földönkívüli” növényt. A másik árulkodó jel hogy az egyik képkockánál – mikor a gyökereket mutatja közelebbről a kamera, melyek a vízbe kúsznak - ha megfigyeljük, láthatjuk, hogy elcsúszás van a két felvétel között, a motion tracking nem sikerült hajszálpontosan. A harmadik tényező, amin elvérzik a felvétel, az maga az animáció: még Hollywoodban sem tudnak a mai napig annyira természetesnek ható animációkat csinálni, hogy azt teljes mértékben el tudja hinni az ember szem és az agy.

Szerencsére, ha jobban utána kutat az ember, akkor hamar rátalál egyéb dolgokra is, mint arra a videóra, ami tulajdonképpen egy teszt render a növényről. A készítőnek dicséret jár a CGI megvalósításért, referencia filmnek ötcsillagos, valós, hiteles felvételnek viszont egyes, főleg Legendavadász szempontból.

A filmcsillagról tárolt adatok, amelyek egy része "külföldi kémelhárítás" címszóval került nyilvántartásba, mindig is vonzották azokat, akik többet szerettek volna megtudni Monroe életéről, így azon nyomozókat is, akik a színésznő rejtélyes halálának ügyében vizsgálódtak.

Az 1962. augusztus 5-én elhunyt híresség halálának ötvenedik évfordulójához közeledve az Associated Press hírügynökség megpróbálta megszerezni az FBI által a színésznőről készített legátfogóbb és legteljesebb aktát. Az FBI szerint azonban már nincsenek a birtokában az iratok, a Nemzeti Levéltár - az ilyen típusú dokumentumok végső nyughelye - pedig szintén nem tud semmit a keresett dokumentumokról. Az iratok erőteljesen megkurtított változata a nyilvánosság számára is hozzáférhető a nyomozóiroda honlapján, amelyen időről-időre közzéteszik a hírességek, kormányhivatalnokok, kémek és bűnözők adatait. Monroe aktája 1955-ig nyúlik vissza és elsősorban utazásaira, kapcsolataira koncentrál, lehetséges baloldali nézetek, illetve kommunista kötelékek után kutatva.

Az akta egészen a halála előtti hónapokig követi nyomon a színésznő életét, számos új adatot, és olyan utalást tartalmazva, amelyek a Norman Mailer által írt Monroe-életrajzban is helyet kaptak: a könyv azon felvetéseket járja körül, amelyek szerint a filmcsillagot a kormány ölette meg.

Monroe halála kapcsán két nagyszabású nyomozást folytattak: egyet közvetlenül a tragédia után, majd 1982-ben a Los Angeles-i államügyészi hivatal is beleásta magát az ügybe. A második vizsgálat során átnézték az összes hozzáférhető nyomozási jelentést, köztük az FBI által a halál körülményeiről készített aktákat, amelyek a hivatal szerint már "erősen cenzúrázottak" voltak. A színésznő boncolását végző Thomas Noguchi szerint valószínűleg soha senki nem fogja megtudni Monroe halálának pontos körülményeit. Egyedül talán az eredeti FBI-akták és a színésznő barátaival készített bizalmas, soha nyilvánosságra nem hozott interjúk segíthetnének a teljes igazság felderítésében - írta a szakember 1983-ban megjelent memoárjában.

Az X Per, mint fényes binokuláris változó, sok kezdő amatőr eseményhorizontján feltűnik, mint kezdeti célpont a fényességbecslések megtanulására, begyakorlására. Sajnos vizuális tartományban az amplitúdója alulról súrolja az 1 magnitúdót (nagyjából 6 és 7 magnitúdó között változik szabálytalanul), ezért a kezdeti lelkesedés után sokan elvesztik az érdeklődésüket a csillag hosszú távú nyomon követésére. Talán az alábbi néhány bekezdés többekben újra felkeltik a kíváncsiságot, esetleg új észlelők is elkezdik megfigyelni a Perseus és Taurus határán könnyen beazonosítható célpontot.

Röntgensugárzását 1972-ben fedezték fel, s azóta tudjuk, hogy az ún. folyamatosan sugárzó Be/röntgenkettősök tagja. Szoros kettőscsillag, amelyben egy emissziós B színképtípusú csillag körül 250 napos periódussal kering egy lassan forgó neutroncsillag. Utóbbi forgási periódusát röntgenpulzusai árulják el, amelyek alapján átlagosan 835 s alatt fordul meg a városnyi méretű kompakt csillag.

Az elmúlt 16 évben gyakorlatilag folyamatosan születtek röntgenmérések az X Per-ről. Az RXTE, Swift és az Integral űrobszervatóriumok adataiból A. Lutovinov (Orosz Tudományos Akadémia) és munkatársai elkészítették az X Per mindeddig legrészletesebb elemzését. A mérésekből rekonstruálták a neutroncsillagra behulló anyagmennyiség röntgensugárzásának változásait, illetve azt is megvizsgálták, hogy van-e bármilyen kapcsolat a röntgen- és az optikai változások között. A nagy időfelbontású űrmérésekből a neutroncsillag forgási periódusának változásait is meghatározták.

A kutatás legfontosabb eredményei:

1. 2003-ban és 2010-ben két nagy röntgenkitörés is detektálható volt, amelyek során a röntgensugárzás erőssége mintegy ötszörösére megnőtt.
2. A neutroncsillag forgási periódusa 835 és 838 másodperc között lassú, de folyamatos változásokat mutatott, melyeknél a gyorsuló és lassuló forgási állapotok közötti átmenet lényegében egybeesett a kitörésekkel.
3. Érdekes módon az AAVSO által összegyűjtött optikai fénygörbe gyakorlatilag semmilyen korrelációt nem mutat a röntgen-fénygörbével. Mindez arra utal, hogy az optikai tartományt domináló Be csillag, illetve csillagkörüli korongja nem határozza meg közvetlenül a neutroncsillagra behulló anyag mennyiségét és röntgensugárzását, hanem a kapcsolat sokkal komplikáltabb lehet.