2013.11.19. 08:30| Szerző: Milupapa

erdekesseg.jpg

Amikor 1924. november 11-én – világszenzációként – a tudósok felbontották Tutanhamon, egyiptomi fáraó múmiájának gyolcstekercseit, s a múmián elsőként egy csodálatosan szép arany melldíszt fedeztek fel. A melldísz közepén féldrágakövek és üvegpaszta berakások között sárgás fényben ragyogó szkarabeuszt pillantottak meg. Természetesen míg nem tudták, pontosan mik is a szkarabeuszok, hamar szárnyra is keltek különféle vadabbnál vadabb feltételezések a bogár eredetéről és céljáról. 

Ki ne látta volna a Múmia című filmet, ahol a szkarabeuszokat húsevő bestiákként ábrázolták a filmesek? Pusztán fikcióról van szó, vagy ténylegesen volt valóságalapja? Hogy erre választ kapjunk, nem árt utána járnunk, hogy mik is voltak ezek, és mit jelentettek Egyiptomban az embereknek. A szkarabeusz egyiptomi neve, a heper megegyezik a hajnali Nap nevével, mely egyben újjászületést, megtestesülést is jelent. A szkarabeusz a földbe rakja a petéit, így az ókorban azt hitték, a földből keletkezik, így vált az önmagából való keletkezés jelképévé, és így a felkelő Napévá is, melynek egyik legfontosabb tulajdonsága volt, hogy minden reggel újjászületik.

Az első néhány megtalált múmiával együtt szkarabeuszokat is találtak a kutatók, így feltételezésként - de már akkor is csak egy elvetendő lehetséges feltételezésként - felvetődött az, hogy ezek a szkarabeuszok egyes esetekben élve lettek eltemetve gazdájukkal, és épp úgy mint a filmben, elevenen felfalták áldozataikat. Ez az elgondolás aztán hamar zátonyra futott, lévén hogy semmiféle bizonyítékot nem mutatott fel rá senki, mi több. Szkarabeuszokat csak ékszerként találtak a múmia feltárások során. Valódi, hajdanán élő példányok páncéljait soha nem találták meg múmiák közvetlen közelében. Tehát amit a filmekben láttunk, a fikció része, horror, semmi több. A szkarabeusz sokkal ártalmatlanabb, de nem különben hatalmas becsben tartott lény volt az egyiptomiak körében.

Az egyiptomi fáraók mindig nagy becsben tartották amulettjüket, pedig a szent szkarabeusz, amelynek mását testükön viselték – életükben és haláluk után is – valójában nem más, mint egy ganajtúró – vagy valamivel szebben – egy galacsinhajtó bogár. Ez az állat Közép- és Dél-Európában továbbá Afrika és Közép-Ázsia homokos síkságain él, s táplálékát, melyről mindig a hím gondoskodik, a trágyadombokról szerzi be. A hím az ürülékből golyót formál, majd szinte fejre állva, középső és hátsó lábaival görgetve azt, hátra fele indul el. A trágyahalomtól bizonyos távolságra megáll és több deciméter mély alagutat ás. Közben párja felkuporodik a golyóra és azzal együtt ugrik le az alagútba. A hím követi és együtt fogyasztják el várva várt lakomájukat. Az ivadékokról való gondoskodás a nőstény feladata. Ő is galacsinokat formál a trágyából, elgurítja őket a megfelelőnek tartott helyre, majd egy-egy petét tojik beléjük. Óvatosan kiássa alóluk a homokos talajt, mire a galacsinok belepottyannak a földbe. A petéből néhány hét múlva kibújó lárvák dugig töltött éléskamrában találják magukat, így továbbélésük biztosított. A galacsinhajtók általában 2,5-3 cm hosszúak, de Indiában élnek 7-8 centis példányok is, amelyek petegombócaikat agyagos földbe hengergetik, s ettől azok akkorává válnak, mint egy-egy régi ágyúgolyó. A trágyából való titokzatos kikelésük miatt az egyiptomiak szent állatként, az őslétezés megtestesítőjeként, az örök újjászületés szimbólumaként tisztelték a szkarabeuszt. A Napisten (Khepera) egyik megjelenési formájának tartották, mivel a nap legforróbb időszakában jelenik meg, a galacsinjait keletről nyugatra görgeti. Nevének hieroglif jegye valamivé válni, születés jelentésű, s a felkelő napot ábrázolta. 

Az egyiptomi halottkultuszban is igen nagy szerepe volt, a temetkezési szokások egy része is visszavezethető életmódjának megfigyelésére: bebábozódott alakját követték a múmiák gyolcstekercsei, földalatti járatait másolták a régi sírok sikátorai. A múmiák pólyarétegei közé „szívszkarabeuszt” helyeztek el: 5-10 cm nagyságú, kőből faragott szkarabeuszt, amelyre feliratokat véstek a Halottak Könyvéből. Egyiptomi felfogás szerint a szív az élet fenntartója, a szkarabeusz a feltámadás, a lét kifejezője – így találkozott a két jelkép, s vált a szkarabeusz a szív helyettesítőjévé, de egyszersmind oltalmazó amuletté is. Amulettként feladata volt mágikus hatalmával megóvni a halottat attól, hogy szíve – mely valaha tetteit vezérelte – kedvezőtlen vallomást tegyen a túlvilági bírák előtt.

Címkék: érdekesség  |   |  komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása