Korábbi cikkemben arról folytattunk képzeletbeli eszmefuttatást, hogy vajon létezik-e valóság, vagy csak a saját képzeletünk szüleménye a szó klasszikus értelmében vett „valóság”?  Az agyunkat nagyon könnyen be lehet csapni. Ami azt illeti, mi magunk is becsapjuk saját tudatunkat a mindennapok során. A pszichológiában jártas embereknek ez bizonyára ismerős lehet. Vannak emberek, akik álomvilágban élnek, vagy boldog tudatlanságba ringatják magukat. Az ő valóságuk ugyanaz, mint a miénk?

Képzeljünk el egy vak férfit, legyen a neve Gábor. Gábor születése óta vak, és fogalma sincs arról, hogyan is nézhet ki a világ. Mivel egy teljesen más érzékelés útján (főleg hallás, tapintás, ízlelés) érintkezik a világgal, az ő világképe, és így valósága nagy valószínűséggel el fog térni a miénktől.

Érdekes kérdés, hogy mi történne, ha egyszer egy születése óta vakon élő ember tökéletesen pontos leírást adna egy a valóságban is létező tárgyról, melyet álmában „látott”. Azonnal következne belőle az égető kérdés: honnan tudta hogyan néz ki az a tárgy, ha születése óta nem lát? Csupán egyetlen ilyen eset elég lenne ahhoz, hogy megkérdőjelezze jelenlegi tudományos ismereteinket a világról és annak működéséről.

Saját tudatunk rabjai vagyunk. Egy képzeletbéli börtönben éljük le az életünk születéstől a halálig, és ez még csak nem is tudatosul bennünk. A szabad akaratot, illetve annak illúzióját már megemlítettük korábbi cikkünkben, azonban vizsgáljuk most meg alaposabban egy másik aspektusból is. Vajon van szabad akaratunk a világ felett, vagy minden eleve elrendeltetett? Vannak-e véletlenek, vagy sem? Ez a két kérdés sokkal szorosabban kapcsolódik egymáshoz, mint hinnénk, ugyanis ha tényszerűleg elfogadjuk hogy véletlenek nincsenek, akkor az magával vonja azt is, hogy ha nem véletlen eseményekről van szó, egyfajta rendezettségről kell beszélnünk. A rendezettség pedig szándékos tervezésre utal. Erre mindjárt visszatérünk.

Biztos mindenkivel megesett már, hogy összefutott egy évek óta nem látott ismerőssel, akiről pont aznap beszélgetett valaki mással. Vagy gondolt valakire, aki aztán percekkel később felhívta telefonon. Mindez véletlen lenne? Létezhetnek véletlen egybeesések? Miért pont ott, és pont akkor találkozunk össze a rég nem látott ismerőssel, és miért pont azután, miután beszélgettünk róla valaki mással? Az ilyen váratlan együttállásokat az emberek többsége nem tudja be a véletlennek, emiatt nagyobb hányaduk hisz abban, hogy véletlenek nincsenek. Ha viszont semmi sem véletlenszerű események láncolata, akkor felvetődik a kérdés, milyen rendezettségre utalnak ezek az események, és ki vagy kik azok, akik erről döntenek. Kik írják sorsunkat, ha úgy tetszik. Pontosan itt lép be a képbe a determinizmus.

A determinizmus szerint minden tény és esemény szükségszerű abban az értelemben, hogy nem lehetséges olyan tény vagy esemény, amelyet bizonyos feltételek ne tennének szükségszerűvé. Ha valakinek megadathatna, hogy ismerje a világ teljes állapotát egy adott pillanatban, akkor a természeti törvények segítségével képes lenne meghatározni a világ állapotát minden megelőző és későbbi időpontban is. Döntés csak egyféleképp lehetséges: úgy, ahogyan a genetika törvényei és a környezeti hatások meghatározzák. A döntés folyamata nem, de az akarat szabadsága illúzió.

Ezt sokkal egyszerűbben lefordítva, születésünk pillanatában (vagy már jóval az előtt) meg van írva a sorsunk, az hogy mi fog velünk történni, milyen életeseményeken fogunk keresztülmenni, és mikor, hogyan halunk meg. Végzetünk eleve elrendeltetett, és nincs választásin lehetőségünk, pusztán annak látszata. Mint egy dominósor láncolata, ahol megbillentik az első dominót, majd megindul a láncreakció, mely ledönti az összest. Mint ahogyan a dominók, úgy a determináció esetében sincs választásunk. A dominók nem kerülik el a sorsukat, ahogyan mi sem.

A determinizmus azonban nem vezet szükségszerűen teljes előrelátáshoz, hiszen ahhoz végtelen számítási teljesítményre lenne szükség. Mégis bizonyos feltételek között a világ eseményei jó közelítéssel bejósolhatóak, bár nem determinisztikusak, más esetben azonban egyáltalán nem láthatók előre, mégis determinisztikusak, lásd káoszelmélet.

De mi is az tulajdonképpen? A káoszelmélet olyan egyszerű nemlineáris dinamikai rendszerekkel foglalkozik, amelyek viselkedése az őket meghatározó determinisztikus törvényszerűségek ellenére sem jelezhető hosszú időre előre. Ez  persze nem zárja ki hogy ne lenne abszolút előre jelezhető, sőt. Az ilyen rendszerek érzékenyek bizonyos kezdőfeltételekre (lásd pillangóhatás). A sok összetevőből álló, bonyolult rendszerekről (például légkör, turbulens folyadékáramlás, lemeztektonika, gazdasági folyamatok stb.) régóta ismert, hogy bonyolult lehet a viselkedésük. A káoszelmélet nagy eredménye azonban annak kimutatása, hogy egyszerű, néhány állapotjelzővel leírható determinisztikus rendszerek is mutathatnak összetett, megjósolhatatlan viselkedést. Determinisztikus voltuk ellenére a kaotikus rendszerek állapotjelzői elsősorban statisztikus módszerekkel írhatóak le.

Hozzunk fel egy egyszerű példát a dolgokra. Egy labda pattanására igen kicsiny tényezők is igen nagy hatást gyakorolhatnak. Például a talaj esetleges egyenetlenségei, a labdát ütő vagy rugó játékosok kicsiny hibái jelentős eltéréseket okozhatnak a labda mozgásában. Mondhatjuk, hogy ezek a megjósolhatatlan hatások azok, amik igazán érdekessé és népszerűvé teszik a labdajátékokat. Ismert példa kaotikus rendszerekre a biliárd, ahol a golyók egymáshoz ütközése miatt igen nehéz pontosan kivitelezni a gurítást.

De térjünk vissza a determinizmushoz. Ha feldobunk egy érmét, akkor az érme nem véletlenszerűen esik egyik vagy másik oldalára, hanem jól meghatározható folyamatok révén. Elsőre végiggondolva nem tudjuk, hogy melyik oldalára fog esni, azonban az egésznek az a lényege, hogy a megfelelő tényezők, mondhatni változók, és számítási mód ismeretének segítségével pontosan megjósolhatjuk, hogy az érme melyik oldalára fog esni. Függ attól, hogy mekkora erővel, milyen szögben dobtuk fel, hol adtuk át az érmének az erőt, milyenek a légköri viszonyok. A véletlen ebben a világképben pont azt jelenti, amiből a magyar szót is képezték: véletlen = nem tudunk róla vélekedni, azaz nem tudjuk előre meghatározni. A szabad akarat tehát a determinisztikus kép alapján csak illúzió. Döntünk egy adott helyzetben. De a döntéseinket, a gondolatainkat, az emlékeink alakítják ki. A gondolataink a pillanatnyi ingerekből fakadnak, az emlékeink meg a régmúlt történéseiből.

Még egyszerűbbre lefordítva,  determinisztikus kép szerint, ha lenne még egy ember, aki pontosan ugyanolyan lenne fizikailag, ugyanazokat a dolgokat élte volna meg mint mi, akkor ugyanazt a döntést hozná.

A szabad akarat elviekben csak akkor, és csakis akkor lehetséges, ha van az ok-okozati láncban olyan ok, ami maga nem okozat. Ennek nem anyagi dolognak kell lennie, vagy legalábbis ez az elképzelés adja magát. A szabad akarat feltételezi a lélek, Isten, vagy valami nem fizikai dolog létezését. Mert ha ez nincs, akkor a világ mechanikus volta miatt mi is mechanikus következményei vagyunk az egész világ óraszerkezetének. Itt viszont rögtön képbe jön a vallás, ugyanis vallási értelemben véve sem lényegtelen, hogy létezik-e szabad akarat. Mert ha szabad akarat nem létezik, akkor bűn sem létezik, és döntéseinket nem a lelkünk, hanem a körülmények alakulása szabja meg, a neveltetésünktől kezdve a környezetünkig. Mi van, ha Isten valakit eredendően gyilkosnak teremtett?

A szabad akarat –még ha lenne is – nem korlátlan. Ha lenne két kerekünk, lehetnénk villamosok, vagy akarhatunk télen fürdőnadrágban napozni a stégen és izzadni, de ezek nem logikus, nem ésszerű döntések, egyszerűen nem megvalósíthatók.

A szabad akarattal a bűvészek is előszeretettel játszanak különböző megtévesztő trükkök kivitelezésekor. Néhány évvel ezelőtt egy bűvész éppen ennek a trükkjét mutatta be. Az asztalon 4 kártya volt, melyeken a kör, kereszt, dupla hullámvonal, háromszög voltak láthatóak. A bűvész megmutatta a trükköt, majd megmondta, hogy a kört választották a jelenlévők. A döbbenet után elmagyarázta a trükk lényegét. A keze kört formált, mikor nem volt nála a kártya. A terítőn alig észrevehetően kör minták voltak, az asztalon még egy narancs is volt. A szavakkal is manipulált, hogy bármelyiket választhatják a jelenlévők, a háromszöget, a KÖRT… , a hullámot vagy a keresztet. A kör szót kicsit megnyomta, szünetet tartott utána, a többit pedig szinte csak elhadarta.

Ennyit a szabad akaratról…? Még nincs vége, hamarosan folytatjuk!