1966. november 15-én, egy fagyos éjjelen két házaspár kocsikázott Point Pleasant közelében, a helyi robbanóanyaggyár mellett, amikor az autóban ülőknek feltűnt, nincsenek egyedül. Amit azon az estén láttak, egyike a világ legnagyobb rejtélyeinek. Ekkor született meg a Mothman (Molyember) legendája. Egész világon ismert jelenséggé nőtte ki magát, emberek millióit foglalkoztatják még ma is a megválaszolatlan kérdések: Mi történt valójában? Mit láttak ezek az emberek? Azóta látta-e valaki a lényt? A nyugat-virginiai Point Pleasant Molyemberét még ma is az egyik legérdekesebb, és egyben legfélelmetesebb legendaként tartják számon Amerika-szerte. De vajon valaha is fény derül még az igazságra? A Molyember okozta a Silver Bridge híres leomlását? Valóban látták a 2001. szeptember 11-i terrortámadásoknál? Létező teremtményről van szó, vagy természetfeletti jelenségről?

Miről is van szó? Amerika, legalábbis Nyugat-Virginia egyik legnépszerűbb rejtélyes teremtményéről, a Molyemberről (angolul Mothman). A név ugyan nem bocsátkozik konkrétumokba a lény kinézetét illetően, mégis sejteni lehet, hogy leginkább egy molylepkéhez hasonlatos entitásról van szó. Az eddigi szemtanúk beszámolói alapján körülbelül 2 méter magas, ember testű, vörösen izzó szemekkel rendelkező lény, melynek hátából hatalmas, leginkább lepkére emlékeztető szárnyak állnak ki. Egyes észlelések, és leírások persze eltérnek ettől az általánosnak mondható képtől, mert míg vannak, akik szerint a Molyembernek egyszerűen nincs feje, és a vörös szempár mellkasán helyezkedik el, addig mások úgy vélik, hogy csupán nyaka nincs, ez kelti azt a hatást, mintha nem lenne feje. Néhány esetben még magas, visításhoz hasonlító hangokra is emlékeztek szem, és fültanúk, ezt azonban – és úgy általában véve az egész jelenséget – nem sikerült megerősíteni.

A Molyember teljesen váratlanul, mondhatni minden előzmény nélkül „robbant” be a köztudatba egy 1966. november 15-i éjszakán, amikor is két fiatal házaspár, Roger, és Linda Scarberry, Steve, és Mary Mallette, illetve az ő unokatestvérük, Lonnie Button épp Point Pleasant közelében autókáztak. Ez a kocsikázás teljesen cél nélküli volt, pusztán unaloműzésként fogyasztották a benzint, a jármű egyébként Scarberry tulajdonában volt. Egy elhagyatott, a második világháború időszakában TNT, és egyéb robbanó anyaggyártó komplexumként működő területen haladtak el (West Virginia Ordnance Works), mely a McClintic nevű vadgazdálkodási területen található, amikor úgy érezték, nincsenek egyedül a környéken. Hamarosan két világító vörös fényt pillantottak meg a kerítéseken túli egyik leharcolt generátor vetette árnyékban, mely, mint később rájöttek, egy addig soha nem látott élőlénytől származott. Leállították az autót, hogy jobban szemügyre vegyék, de nem mertek közelebb menni, ahhoz túlságosan meg voltak ijedve. „Úgy nézett ki, mint egy ember, de magasabb volt, talán két méter lehetett, esetleg kicsivel több, és hatalmas szárnyai voltak.” – emlékezett vissza később Roger Scarberry. Nem kellett több, a társaság halálra rémült, visszaszálltak az autóba, majd beletapostak a gázba, és próbáltak eliszkolni a helyszínről amilyen gyorsan csak tudtak. A 62-es úton végigszáguldva mögöttük repülve folyamatosan üldözte őket a lény, még annak ellenére sem tudták lerázni, hogy csaknem 160 kilométer per órával repesztettek. Valahol Point Pleasant határában aztán a Molyember váratlanul irányt változtatott, majd eltűnt a sötétségben. Az egyik mellékútra kanyarodva aztán újból látni vélték a lényt, amint a közeli hegygerincen áll, majd ismét az autó felé repült néhány percig, míg a fiatalok be nem értek a városba. A szinte magáról sem tudó társaság első dolga volt, hogy riassza Millard Halstead-ot, a helyi sheriffet. „Nagyon jól ismertem a fiatalokat, és az előéletüket. Sohasem keveredtek bele semmiféle bajba, mégis halálra voltak rémülve, ezért komolyan vettem a dolgot” – nyilatkozott utólag Millard.

A legenda kezdete, vagyis az aznap éjszakai sztori egy élethű fém Mothman szobor talpazatán lévő emléktáblába van belevésve kicsit költőibb megfogalmazásban: ”1966. november 15-én, egy fagyos éjjelen két házaspár kocsikázott Point Pleasant közelében, a helyi robbanóanyaggyár mellett, amikor az autóban ülőknek feltűnt, nincsenek egyedül.” Egyes adatok szerint csak ő, és Roger Scarberry, míg egy másik verzió szerint mindannyian visszamentek még aznap éjjel a helyszínre, hogy a végére járjanak a dolgoknak. A néhai Ordnance Works TNT gyárhoz kiérkezve azonban semmi nyomát nem találták a lénynek. Sőt. Még csak azt sem tudták bebizonyítani a fiatalok, hogy valóban ott járt egyáltalán. Az éjszakai borzalmai azonban még nem értek véget, legalábbis a Scarberry házaspár számára, ugyanis otthonukban állítólag többször is megjelent a Molyember, mindezt tetézte, hogy még egy poltergeist (kopogó szellem) is megpróbált az életükre törni aznap este. Egyes feltételezések szerint a poltergeist nem volt más, mint maga a lény, mely némely elméletek szerint nem pusztán biológiai lény, hanem valami természetfeletti entitás.

1966. november 16-án (másnap) az előzőhöz kísértetiesen hasonló észlelés történt. Mr. és Mrs. Raymond Wamsey, valamint Marcella Bennett, és kislánya Teena aznap este a néhai TNT gyár közelében lévő elszigetelt házban vendégeskedtek Ralph Thomas-nál, és nejénél. Az éjszakai látogatás problémamentesen lezajlott, azonban mikor hazafelé indultak volna, az autó felé tartva megpillantották a lényt, mely Marcella elmondása szerint az autó mögött feküdt, majd lassan felállt, és a magasba repült. Leírása alapján a Molyember bőre szürkés árnyalatú volt, szemei pedig vörösen világítottak, teste leginkább egy emberére hasonlított, valahogy mégsem hitte embernek. A rémült bagázs visszasietett a házba, ahol azonnal telefonáltak a rendőrségnek. Ezalatt a lény ismét visszatért, és még a házat is megközelítette, azonban szerencséjükre nem hatolt be az épületbe, pusztán a tornácról bámult befelé az ablakon át. Ez így ment néhány percig, majd hirtelen nyoma veszett. A kiérkező rendőrök sem találtak már a helyszínen senkit, és semmit az megijedt, házban rekedteken kívül. Pár nap szünet állt be az ügyben, mialatt nem jelentettek újabb észleléseket a Molyemberről, következő feltűnésére egészen november 24-éig kellett várni. Az ominózus napon négy meg nem nevezett szemtanú látta a lényt, amint a robbanóanyaggyár fölött elrepül. November 25-én pedig egy Thomas Ury nevezetű cipőügynök vélte látni, amint a gyár melletti mezőn áll, majd felröppen. A hajnali órákban a 62-es úton kocsikázott, amikor észlelte a különös alakot a távolban. Azonnal Point Pleasant sheriffjéhez vette az irányt, majd bejelentette mit látott. Magát a Molyember nevet egy ohioi újságíró adta a lények egy korábbi, hasonló nevű Batman karakter után. Előtte sokáig „Big bird”-ként, azaz nagy madárként emlegették, s a megjelenő újságcikkekben is így hivatkoztak rá.

A Molyember talán leghírhedtebb jelenése a Silver Bridge leomlásához köthető. Az 1928-ban megépült híd ezüstre hasonlító festéséről kapta a nevét, és azért építették, hogy Point Pleasant városkát összekösse az ohioi Gallipoival az Ohio-folyón keresztül. Szemtanúk arról számoltak be, hogy abban az évben többször is ott ólálkodott a híd környékén a lény, mire megtörtént a tragédia. 1967. december 15-én ugyanis a híd váratlanul – és szinte minden előzmény nélkül – összeomlott. A történteket csak tetézte, hogy minderre a legnagyobb forgalom idején került sor, így az autóban ülő áldozatok magatehetetlenül sodródtak bele a folyóba, de voltak, akiket a rájuk zuhanó törmelékek nyomtak agyon.

A veszteség hatalmas volt, 46 ember vesztette életét a szerencsétlenségben, közülük két személy holttestét pedig soha nem találták meg. Az eset utáni napokban még látni vélték ugyan a helyszínen időnként a Molyembert, azonban ezután soha többé nem tűn föl újból. Hogy a híd összeomlása mennyire írható a lény számlájára, arról megoszlanak a vélemények. Vannak, akik szerint a Molyember a halál hírnöke, és közvetlenül ő okozta az összeomlást, mások azon a véleményen vannak, miszerint csupán hírnökként jelent meg a hídnál, és figyelmeztetni akarta az embereket a közelgő veszélyre. Akárhogy is, a híd leomlásának valódi okát máig vitatják. A legelfogadottabb, és egyben legtöbbször említett feltételezés szerint a híd a túlzott igénybevételtől adta meg magát. Ugyanis későbbi vizsgálatok kimutatták, hogy a hídnak sokkal nehezebb súlyokat kellett elviselnie, mint amilyenre eredetileg tervezték. Így elmondható, hogy végső soron emberi mulasztásról volt szó, amihez még hozzátársult az anyaghiba, és az elégtelen - érts: semmilyen - karbantartás. A hídhoz közel egy emlékművet építtettek a szerencsétlenségben elhunytak tiszteletére. Az emlékhelyen kőbe vésve olvasható mindazok neve, akik jelen voltak a leomlásnál, és nem sikerült élve megúszniuk a történteket.

A Molyemberről máig nem készült egyetlen hiteles fotó sem. Ugyan kering az interneten egy kép, melyről sokan – tévesen – azt tartják, hogy a híd látható rajta, és egy a tetején ülő sötét alak, nem valószínű, hogy eredeti lenne. A híd ugyanis 1967 végén leomlott, akkoriban pedig a színes fényképezőgép még luxuscikknek számított. Az első színes fotográfiát James Clerk Maxwell készítette 1861-ben. Ezen képek többsége még nem volt igazándiból színes, utólag színezték be a fekete-fehér képeket a valóságnak megfelelően. 1907-ben, a Kodak végre forgalomba hozta az első színes filmeket, azonban még ezek is hagytak némi kívánnivalót maguk után.

Az igazi színes képekre 1935-ig várni kellett, s elmondható, hogy a 80-as évek végéig csak igen magas áron juthatott hozzá az ember. Akárcsak 1967-ben. Ez önmagában még nem zárná ki a kép hitelességét, az azonban igen, hogy a fotón nem az eredeti Silver Bridge látható, hanem a Silver Memorial Bridge, amit az régi helyére építettek. A fotó keletkezése ismeretlen, egyes források a 2003. november 13-át említik. Az „X-Testers” nevű paranormális dolgokkal foglalkozó műsorban megpróbálták lerántani a fotóról a leplet. Különféle módokon megpróbálták reprodukálni a fotót, ami végül sikerült is. Kiderül, hogy nagy valószínűséggel a képen látható objektum nem más, mint egy nagyobb méretű szemeteszsák, de azt sem tartották kizártnak, hogy egyszerű fotó trükkről van szó.

1969-ben az eredeti híd helyére egy újabbat emeltek Silver Memorial Bridge néven. 1966 novembere, és 1967 decembere között csaknem 100 bejelentés érkezett a Molyemberről, így rögtön felmerül a kérés: ha átverés az egész, hogy lehet, hogy ennyien benne vannak? A legenda népszerűségét mutatja, hogy 2002-ben Point Pleasant megtartotta első „Molyember fesztiválját”, szintén ugyanebben az évben pedig nagyköltségvetésű mozifilm is készült „A Molyember próféciák” (The Mothman Prophecies) címmel. 2003-ban a városi Gunn parkot keresztelték át Molyember parkká. (Mothman Park) Később – fanatizmusuk jeléül – egy 6 méter magas Molyember szobrot állítottak föl a város főutcáján rozsdamentes acélból. Szemei közel futball labda nagyságúak, s amint leszáll az éj, vörösen kezdenek izzani. Az első ránézésre is félelmetes szobor esténként minden bizonnyal még riasztóbban hat, de a helyiek már hozzászoktak.

Napjainkban is akadnak olyan elvakult Molyember hívők, akik azt állítják, látták a lényt, sőt mi több, le is sikerült fotózniuk. Az elmúlt évek legpusztítóbb erejű cunamija előtt is látni vélték, de azon a bizonyos 2001. szeptember 11-i napon sem volt másképp. – mutatnak rá néhányan. Steve Morgan készítette azt a fotót, melyen egy elmosódott repülő alak látszik a World Trade Center (Világkereskedelmi Központ) közvetlen közelében. Egyesek angyalnak vélik, mások úgy hiszik maga az ördög, és vannak, akik a Molyembert vélik fölfedezni benne. „New Yorkban élek, és hallottam mi történt a World Trade Centerrel, ezért kimentem fotózni a romokat. Az első kép akkor készült, amikor egy mentőalakulat vonult el a Greenwich utcán. Miután hazamentem megnézni a fotókat, az egyiken egy különös, elmosódott, és ami a legfontosabb, egy oda nem illő dolgot találtam. Túl nagy volt ahhoz, hogy madár legyen, de repülőre sem hasonlított. Ugyan szóba jöhetett volna, hogy esetleg egy keselyűt sikerült lencsevégre kapnom, de itt New Yorkban nincs egy sem belőlük. (az állatkerteket kivéve – a szerk.) A fotóból ítélve az a valami ember nagyságú lehetett, körülbelül 20-30 méterre lehetett a város felett. Van több fényképem is ugyanerről a területről, de egyiken sincs rajta a rejtélyes alakzat. Szerintem nem volt más, nem volt más, mint a halál angyala, aki épp a haldokló lelkeket jött összegyűjteni. ” –Steve Morgan. Az említett jelenséget egyébként más, független szemtanúk is észlelték, azon a napon többen számoltak be repülő emberre hasonlító objektumról New York városa felett. Ennek ellenére az eset soha nem lett kivizsgálva, s nem történt érdemi nyomozás az ügyben. Az alábbi rövid történet hitelessége szintén kérdéses.

„Valaki azt mondta, hogy miután az első gép becsapódott az egyik toronyba, azonnal a lifthez menekült, hogy minél hamarabb lejusson az alsóbb szintekre, de mikor az ajtók kinyíltak, egy félelmetes, vörösen izzó szemű lény állt vele szemben. Ettől aztán annyira megijedt, hogy végül a lépcsőt használva rohant le a földszintre. Bár a szóban forgó személy amúgy is az alsóbb szintek valamelyikén tartózkodott, megesküszik rá, hogy a Molyember mentette meg az életét. Az ikertornyok liftjeiben ugyanis csaknem 200 ember vesztette életét a tragédia ideje alatt.”

A lénnyel kapcsolatban többféle teória látott napvilágot, és szép számmal olvashatunk különféle változatokról, ami nem meglepő, hiszen már feltűnése utáni napon pletykálni kezdtek róla Point Pleasant szerte. Az egyik legnépszerűbb, illetve legismertebb magyarázat szerint a Molyember nem más, mint egy ismeretlen, de létező életforma, mely fajának talán egyetlen megmaradt képviselője lehet. Arról sokan vitatkoznak, hogy ez az ismeretlen életforma inkább egy emberszerű teremtést takar, vagy sokkal inkább állatot. Intelligenciájáról is csak találgatni lehet: bár abban legtöbben egyetértenek, hogy bizonyos tekintetben alulmúlja az embert, hiszen – egyes beszámolók alapján – csak vijjogásokra képes, érdembeli kommunikációra kevésbé. Itt az a legnagyobb kérdés, vajon ha egy létező fajról, állatról, emberszerű kreatúráról beszélünk, miért nem találkozott vele az emberiség sem azelőtt, sem pedig azóta?

 

Mutáció
Nem kizárt, hogy a Molyember mutáció eredménye. Bár már maga a puszta feltételezés is abszurd, ezen elmélet szerint a néhai TNT robbanóanyaggyár hőskorában valami úton-módon egy robbantási kísérlet során, egy a helyszínen jelenlévő ismeretlen férfi – talán munkás, dolgozó – mutálódott félig molylepkévé. A tudomány szerint azonban ilyen jellegű robbantások során szinte teljesen kizárt, hogy bármiféle mutáció jöjjön létre az élő szövetekben, ez sokkal inkább a sugárzásos jellegű anyagoknál jellemző, mint például az atombomba, urán, plutónium… stb. (ugye emlékszünk még Csernobilra?) Vajon folytak titkos kísérletek különleges anyagokkal az Ordnance Works kerítésein túl? Ezt már sosem tudjuk meg, de ha igen, akkor arról a helybéliek nagy valószínűséggel tudtak volna.

 

 

 

 

 

Egyesek hasonlóságot vélnek fölfedezni az amerikai indián mitikus lénnyel, a „Thunderbird”-del, illetve az indiai mitológia Garudájával. Előbbi egy hatalmas, mondhatni legendás madár, melynek szárnyfesztávolsága a 6-7 métert is elérte, s máig vitatkoznak róla a tudósok, hogy egyáltalán létezett-e. Azt azonban leszögezhetjük, hogy ez a teória igencsak távol esik az igazságtól. Ugyanis a Molyember és a Thunderbird (Viharmadár) két különböző dolgot takar, mindkettő más és más idősíkban létezett, és a szemtanúk leírásai is azt támasztják alá, hogy bár egyes tulajdonságaik megegyeznek, mégis két merőben eltérő lényről van szó.

 

A Molyemberről szóló beszámolók főleg azt emelték ki, hogy a lény hatalmas szárnyakkal rendelkezett, melyek leginkább egy lepke szárnyára hasonlítottak. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a lepkeszerű szárny valójában madárszárny lehetett, csupán az éjszakai sötétben tűnt úgy, mintha lepkétől származna. Ez esetben a Molyember nagy valószínűséggel nem más, mint egy nagyobb testű madár, talán egy a területen honos darufaj átlagnál nagyobb méretekkel rendelkező példánya. Sokan azzal ellen érvelnek, hogy a Molyembernek nem volt feje - vagy nyaka – így a daru kiesik. Viszont szóba jöhet néhány bagolyfajta, a gyöngybagoly, illetve a hóbagoly. Az izzó, vörös szemek rejtélyére ez esetben szintén akad magyarázat: a fényképezésnél már jól ismert „vörös szem effektus” eredménye, azaz a madár szeme csupán a rávetülő fényt verte vissza piros – sötétvörös – színben. Egy másik alternatíva szerint a lőszergyárból a természetbe kerülő vegyszerek hatására mutálódott a helyi madárállomány, s a vörös tekintetek ezzel magyarázhatók. Ne feledjük, a környék akkoriban vadgazdálkodási terület volt, vagyis rengeteg állatnak, és főként madárnak adhatott otthont. Állítólag az első észlelést követő pár napban két tűzoltó is találkozott a lénnyel a helyszínen, akik egyértelműen megállapították, inkább egy nagyobb madár lehetett, mint valamiféle természetfeletti lény. Az arrafelé honos madárfajok szárnyfesztávolsága gyakran elérte a három métert is, ami a sötét éjszakában igen félelmetes látványt tud nyújtani a naiv szemlélőnek. Vannak olyanok, akik konkrétan a gyöngybagolyra, mint tettesre gyanakodnak. Bár ez a jószág sokkal kisebb, mint egy ember, és meg sem közelíti a leírások alapján feljegyzett 2 métert, testéhez képest hatalmas szárnyakkal rendelkezik, így könnyen lehet a valódi méreténél nagyobbnak érzékelni. Főleg sötétben.

Ezen szcenárió a katonaság, illetve a CIA számlájára írja a Molyembert, mint jelenséget. Mielőtt aztán hinnénk, hogy nagyon elveszett feltételezésről van szó, jusson eszünkbe, hogy a lényt legelőször egy korábbi katonai létesítménynél látták először, s később sem bukkant fel ezen területtől nagyon távol. Akkoriban rengeteg ufó észlelést is jelentettek Point Pleasant körzetében, és mint tudjuk, az idegenek nem feltétlen jelentenek idegeneket. Könnyen lehet, hogy a földönkívülinek hitt csészealjak nem mások, mint titkos katonai kísérletek, technológiai tesztrepülések. A helyiek nem egyszer számoltak be arról, hogy ismeretlen, jól szituált fekete ruhás embereket láttak a városban, illetve az események után kérdezősködni. Szótlanok voltak, látszólag érdektelenek, és természetesen nem mondták meg miért érdeklik őket ennyire a Molyember-ügy. Sokan a filmekből jól ismert „feketeruhásokra” (MIB) asszociálnak velük kapcsolatban, akiknek – a filmhez hasonlóan – az a feladatuk, hogy a Földön élő idegen életformákat befogják, és tanulmányozzák, illetve megvédjék a lakosságot az intergalaktikus betolakodóktól. A katonai kísérlet hívei szerint a Molyember nem más, mint egy elrontott kísérlet, melyet a hadsereg rendelt meg valamikor a 60-as években. Nem lehet tudni, hogy konkrét génkísérlet volt-e, vagy különböző fajok keresztezését szerették volna a gyakorlatba átültetni, de egy biztos: jelentkező akadt bőven. Gondoljunk csak bele, hogy akkoriban (és ma is) hány ember tűnt el nyomtalanul? Főként hajléktalanokkal, olyan emberekkel esett ez meg, akik már amúgy sem hiányoztak senkinek, így eltűnésük sem okozott különösebb feltűnést. Megvan rá a valószínűség, hogy később ezen „önkénteseken” kísérletezett a katonaság, míg végül szándékosan, vagy épp véletlenül megszületett a Molyember.

 

UFO
11 évvel az első észlelés előtt, 1955-ben egy idegen jármű leszállását jelentették a Point Pleasant város közelében fekvő Flatwoods mellett. Sokan vannak azon a véleményen, hogy a Molyember ezzel az ufóval érkezett a Földre, és nem más, mint egy földönkívüli lény. Esetleg valamiféle földönkívüli kísérlet része, és szándékosan hagyták itt bolygónkon. Olyan vélemény is akad, mely szerint a lény valójában egy idegenek által korábban elrabolt ember, akin különféle génkeresztezési kísérleteket végeztek. A Molyember körülbelül egy éven át tartotta rettegésben Point Pleasant város lakóit, mire végleg eltűnt. Könnyen lehetséges, hogy a titkos idegen kutatási program részeként létrejövő kreatúrát ezen idő letelte után egyszerűen elszállították, ezért nem találkozni vele azóta. Meredek feltételezés? Valóban, de ne feledjük, már maga a Molyember legenda sem egy földhözragadt, realista történet.

Nem kizárt, hogy a Molyember nem fizikai lény, és még csak nem is valami titkos katonai kísérlet végterméke, hanem egy természetfeletti jelenség. Akik ebben hisznek, többnyire azt állítják, hogy a lény tulajdonképpen egy szellem, ami megmagyarázna néhány furcsaságot az ügyben. Például azt, hogy a lény feltűnésével egyidejűleg mért szaporodott meg a paranormális jelenségek száma a környéken, illetve az ominózus látogatáskor a Scarberry házban miért szabadult el egy poltergeist. Továbbá a kreatúra nehezen magyarázható fizikai paraméterei is arra mutatnak rá, hogy talán nem evilági élőlényről van szó. (nagysebességű repülés, vörösen izzó szemek, nyaktalan test, eltűnés)

 

A Silver Bridge leomlását sokan a Molyembernek tulajdonítják, ezért számtalan olyan feltételezés kapott szárnyra, miszerint a lény nem más, mint a gonosz földre rendelt követe, aki különféle baljós dolgokat idéz elő, és katasztrófákat okoz. Erre megint csak nincs semmiféle közvetett, vagy közvetlen bizonyíték, már a puszta lehetősége is abszurd, ugyanakkor rengetegen vannak, akik hisznek benne. A leg elvakultabbak még Csernobil, illetve a World Trade Center elleni támadásokat is – részben – az ő számlájára írják. De tovább megyünk: szemtanúk arról számoltak be, hogy az említett események során látni vélték a félelmetes lényt. Sőt! Még fotók is készültek, melyeken valóban látható valami, azonban biztosra nem lehet kijelenteni, hogy a Molyemberről lenne szó, ráadásul a szkeptikusok szerint nem is érdemes ezen „bizonyítékokat” vizsgálni, mert egyértelmű hamisítványokról van szó.

 

Molyember lenne a világ hírhozója? Nos, egy közelmúltbéli újabb agymenés szerint lehetséges, hogy nem maga a lény okozza a katasztrófákat, ő csupán megjósolja azoknak bekövetkeztét. A Silver Bridge leomlása előtt is jelen volt, s talán megpróbálta az embereket figyelmeztetni valami úton-módon, ezért volt jelen aznap a helyszínen. Az elméletet alátámasztani látszik, hogy állítólag többen is látták szeptember 11-én, az ominózus két ikertorony közelében, azonban mielőtt mérget vennénk rá, ne feledjük: ezeknek épp annyi valóságalapja van, minthogy a nagymamának négy kereke van és gurul.

Egyesek szerint a Molyember egy átok eredménye. Eszerint egy korábban a környéken igazságtalanul kivégzett indián, Cornstalk átkának következménye a vörös szemű, hatalmas szárnyú lény. 1774. október 10-én egy hatalmas csata zajlott le Virginia nemzetőre, Andrew Lewis, és a sónik törzsfőnöke, Conrstalk seregei között a Kanawha, és az Ohio folyók találkozásánál, mely területen később (1794-ben) Point Pleasant megépült. A küzdelem során az indiánok egyértelmű vereséget szenvedtek, de a nemzetőrök csapatai is súlyos veszteséggel zártak. A törzsfőnököt elfogták, majd kivégezték, ekkor mormolta el átkát. Egy másik verzió szerint az események után mindkét fél békülőre fogta a dolgot, és megindultak a diplomáciai tárgyalások. Azonban az indiánok között nagy volt a széthúzás, és míg Conrstalk, és fia Elinipsico azon fáradozott, hogy a másik oldallal vér nélkül egyezzen meg, addig a csoport egy másik része újabb összetűzésekre készült, és erőszakos területfoglalásokra. Mikor ezt Elinipsico megtudta, apjával karöltve, elrohant figyelmeztetni a virginiai, és ohioi telepeseket a veszélyre. Azonban velük együtt rossz hírek is érkeztek, miszerint a sónik indiánok megtámadtak, és megöltek egy fontos amerikai katonát. A gyarmatosítók mérhetetlen bosszút forraltak, s kapóra jött nekik az épp odalátogató Cornstalk, és fia. Mintegy hadüzenetként megölték Elinipsico-t, és a törzsfőnököt. Cornstalk ekkor 200 évre átkozta meg a területet (Point Pleasant és környke) azért, mert ártatlanul végzik ki őket, ugyanis az események rajtuk kívül álló okokból történtek meg, ők békítő szándékkal érkeztek.

Feltételezések szerint az alábbi szerencsétlenségek írhatók az indián átok számlájára, a Molyemberrel egyetemben, melyek mind Point Pleasant közelében történtek:

 

1907. december 6.

A legnagyobb szénbánya katasztrófa Amerika történelmében, melyben 320 bányász vesztette életét Monongah-ban, Nyugat-Virginiában.

 

1944 júniusa

Tornádó pusztított a környéken, 150 ember életét követelve.

 

1967. december 15.

A Silver Bridge leomlása, mely 46 emberi életet ontott ki. A hídon tartózkodó áldozatok autóikkal együtt hulltak bele az Ohio folyóba, de akadtak olyanok is, akik még a vízbefúlást követően szörnyet haltak a rájuk zuhanó törmelékektől.

 

1968 augusztusa

35 ember vesztette életét, amikor a Piedmont Airlines utasszállító repülőgépe a Kanawha repülőtértől nem messze a földnek csapódott.

 

1970. november 14.

Újabb repülőgép szerencsétlenség. Ezúttal a Southern Airways DC-10-es járata csapódott egy hegynek Huntington közelében, 75 emberi életet követelve.

 

1976. március 2.

Egy váratlan robbanás dönt romokba egy börtönt. Az ott ülő bűnöst, Harriet Sisk-et lánya megölésével ítélték szabadságvesztésre. A családi dráma azonban a börtön falai között is folytatódott, ugyanis napokkal később a sértődött feleség egy robbanóanyaggal megrakott aktatáskával sétált be, majd felrobbantotta mind saját magát, mind Harriet-tet. A Sisk családon kívül még 3 ember halt meg a szerencsétlenségben.

 

1978 januárja

Egy toxikus anyagokat szállító vonat siklott ki Point Pleasant közelében. Több gallonnyi mérgezőanyag jutott a természetbe, és az anyagi kár is borzalmasan magas volt. Ráadásul a helyi vízkészletbe is bekerültek ezen anyagok, így a kutakat városszerte el kellett zárni.

1978 áprilisa

 

51 munkás halt szörnyet Point Pleasant mellett, a Willow Island erőmű építése közben, mikor az állványzat, melyen dolgoztak, hirtelen összedőlt.

 

Hogy mennyire igaz az átok teória? Nos, van néhány bizonyíték arra vonatkozóan, miszerint a törzsfőnök átka nem volt más, mint egy” színesítő elem”, mely elsőként egy fiktív színházi darabban tűnt fel, melyet a környéken játszottak az 1900-as években.

 

A legtöbb szkeptikus ezen elmélethez ragaszkodik, s talán ez a legföldhözragadtabb, egyben leg logikusabb is. Az első észlelők állítólagosan csak kitalált történetét kapták fel a helyiek, a későbbi leírások is mind-mind hazugságok, vagy pedig pszichológiai tévedés részei. Elvégre az emberek hajlamosak belelátni hétköznapi dolgokba is a paranormális eredetet. Point Pleasant lakosai afféle pletykagyárként működhettek, és az eredeti történetet kiszínesíthették, esetleg hozzá toldottak még a sztorihoz, csak hogy az még izgalmasabbá váljon. Ahogy aztán szájról-szájra terjedt a „mese”, egyre jobban torzult az eredeti beszámoló. Mások úgy vélik, hogy a város vezetői maguk találták ki az egészet, hogy Point Pleasant hírnevet szerezzen magának, és ezáltal egyre növekvő turizmust, illetve ezáltal bevételt generáljanak.

Mi van, ha az egész Molyember mizéria csupán egy tréfás kedvű ismeretlen műve volt, aki jelmezt készített magának, majd úgy ijesztgette Point Pleasant polgárait? A felvetés egyszerű, mint a faék, s logikája tán épp ebben rejlik. Az indíték bármi lehetett: bosszú valamiért, vagy csak kedvtelés, esetleg feltűnési viszketegség, netán szándékos „reklámkampány” a városnak. A megjelenések egy éves intervallumba esnek, azután a Molyembert soha többé nem látták. (pár elvakult Molyember hívőt kivéve) Talán ezen idő elteltével a rejtélyes ismeretlen megunta szerepét, és végleg letette a maskarát? Ha így történt, felötlik a nagy talány: miért nem találta meg még senki a nem használt jelmezt?

Ki, vagy mi lehetett a Molyember? Jelenségről beszélünk, vagy egy élőlényről? A fentiekből kiderült, hogy egyáltalán nem könnyű választ adni a kérdésekre, mi több, újabb, és újabb kérdések merülnek fel a legenda kapcsán. A Molyemberről mintázott fémszobor még ma is ott áll Point Pleasant utcáján és jelzi, hogy 44 évvel ezelőtt valami megmagyarázhatatlan eseménysorozat vette kezdetét az elhagyatott TNT gyár közelében. Bár Európában kevesen hallottak a Molyemberről, biztosíthatjuk az olvasókat arról, hogy Amerika-szerte az egyik legnépszerűbb legendáról van szó. Azt mondhatnánk, hogy ez az USA Loch Nessie szörnye. Bár a magyarázatok száma igen sokrétű, nem szabad elfelejteni, hogy nagy részük épp oly vad, és meredek, mint maga történet, mely talán soha nem is történt meg. Egy biztos: bármi is volt a céljuk ezzel a helyieknek, a város méltán ismert lett a félelmetes, lepkeszárnyakon suhanó, vörösen izzó szemű lényről.

 

Szerkesztők:
Zavatszki Milán
Kovács Tímea
Barnabási László