Rejtett mágneses kapuk a Föld körül, avagy a scifi szerzők kedvenc témája az a bizonyos kapu. Egy különleges átjáró az időben és a térben, amelyen az utazók hatalmas távolságokra juthatnak el. A kapun át megismerhető az ismeretlen, ha egyáltalán léteznek ilyenek.
Márpedig léteznek, mégpedig bizonyos fajtái. Egy, a NASA által támogatott kutató, az Iowai Egyetemen rájött, hogy találhatjuk meg őket. "X-pontoknak, vagy elektron diffúziós régióknak hívjuk őket."- magyarázza Jack Scudder, az Iowai Egyetem plazmafizikusa.
"Vannak helyek, ahol a Föld mágneses mezeje összekapcsolódik a Nap mágneses mezejével. Létrehozva ezzel egy folyamatos járatot, mely a mi bolygónkat és a tőlünk 150 millió kilóméterre lévő Nap atmoszféráját köti össze."
A NASA Themis űrhajójának és az európai Űrügynökség Cluster szondáinak megfigyelései szerint ezek a mágneses kapuk naponta több tucatszor nyílnak ki és zárulnak be. Ezek tipikusan néhány tízezer kilóméterre találhatók a Földtől, ahol a geomágneses mező találkozik a nagy erejű napszéllel. A legtöbb ilyen kapu rövid és kicsi élettartamú, de akadnak köztük hatalmasak és hosszú élettartamúak is. A nyitott kapukon át tudnak áramlani az energia részecskék, felhevítve ezzel a Föld atmoszférájának felső rétegeit, mágneses viharokat és sarki fényt előidézve.
A NASA, Magnetoszferikus Többlépcsős Küldetés (MMS) néven új missziót tervez. A 2014-re tervezett küldetés feladata a jelenség tanulmányozása lesz. Energiarészecske detektorokkal és mágneses érzékelőkkel felszerelve a küldetés 4 űrhajója a Föld mágneses azmoszféráját veszi célba, és megvizsgálják, hogy is működnek ezek a kapuk. Csak egyetlen gond van, meg kell találni őket. A mágneses kapuk uis láthatatlanok és instabilak, valamint nehezen megfoghatók. Mindenféle előjel nélkül nyílnak és záródnak. És nincsenek irányjelzőink, hogy hol a bejáratuk, fogalmaz Scudder.
De valójában vannak irányjelzőink és Scudder meg is találta őket. A kapuk a mágneses újrakapcsolódás folyamata során alakulnak ki. Egymást keresztezve összevegyülnek a Föld és Nap mágneses erői, majd egymáshoz csatlakoztatva kinyitják a kaput. Az X-pontok pedig ott keletkeznek, ahol a vonalak keresztezik egymást. A mágneses mezők hirtelen csatlakozásakor nagy erővel szabadulhatnak ki energia részecskék az X-pontból, ezzel egy elektronikus diffúz közeget hozva létre. Hogy rájöjjön, miként is zajlanak le ezek az események, Scudder egy tíz éve a Föld körül keringő szonda adatait hívta segítségül. A 90-es évek vége felé a NASA Polar nevű űrhajója évekig vizsgálta a Föld mágneses mezejét, és ezen idő alatt több X-ponttal is találkozott. Mivel a Polar hasonló szenzorokkal volt felszerelve, mint majd az MMS, Scudder elhatározta, hogy utána jár, hogy nézett ki az X-pont a Polar képein. A Polar adatait használva, a mágneses mező és az energia részecskék öt egyszerű kombinációját találta, melyek elárulják nekünk, ha éppen áthaladunk egy X-ponton, vagy egy elektron diffúziós közegen.
Egy megfelelő műszerekkel felszerelt űrhajó könynen elvégzi ezeket a méréseket. Vagyis egyszerű diagnosztikával az MMS egyik tagja is képes megtalálni a kaput, majd ezt utána rögtön jelzi a többi háromnak is. A misszi tervezői úgy vélik, talán az MMS egy évet is eltölthet azzal, hogy megtanulja, hogy kell megtalálni ezeket a kapukat, és csak után fogja tanulmányozni őket. A tudós megoldása, az MMS tehát lerövidíti a folyamatot. Ez a megoldás méltó a fantázia szülte kapukhoz, csak hogy ezúttal a kapuk nagyon is valóságosak, és az új irányjelzőkkel már azt is tudjuk, merre keressük őket.
