A 2005-ben mozikba kerülő „Ördögűzés Emily Rose üdvéért” című tárgyalótermi horror köztudottan megtörtént eseményeken alapul. A szép sikereket arató valóban hátborzongató filmben bár a neveket és a lényegesebb eseményeket megváltoztatták, kétségtelen hogy a mozi alapjául Anneliese Michel esete szolgált. Valóban megszállta az ördög Anneliese testét, vagy epilepsziával küszködött? Túlvilági víziói, hidegrázó hörgései is csupán betegségének szövődményei voltak?
Anneliese Michel 1952. szeptember 21-én született egy alacsony létszámú faluban, a bajorországi Leiblfing-ben. Katolikus családba, így aztán magától értetődő volt, hogy ő is ebben a neveltetésben részesül majd. A család már ekkoriban is (hatvanas, hetvenes évek) mélyen vallásos volt, a Bibliára majdhogynem úgy tekintettek, mint egy mindenkori kötelező olvasmányra. Noha az ilyen értelemben vett hithű vallási élet kezdett kimenni a divatból, a család büszkén felvállalta az egyfajta unikumnak számító életformát. Egy egyre inkább kihalófélben lévő minta megtestesítői voltak. A Németország déli részén fekvő Leiblfing egy szűk létszámú, nyugodt kis falu volt. A modernizáció ekkor még (és azóta sem) nem érte el a települést, a tudomány, és az akkori technika vívmányai, az újítások mind-mind sokkal később ragadtak meg a környéken, mint a nagyvárosokban. Mondhatni egy poros, unalmas, szürke kisváros volt, ahol sohasem történt semmi érdekfeszítő.Ebbe a környezetbe született bele Anneliese Michel 1952 őszén. Gyermekévei nyugalomban teltek, különösen tetszett neki a vallási élet, gyakran elmélyedt a témában, és rengeteget járt templomba. Ahogyan aztán cseperedett, szép lassan kezdett rájönni a rá való dolgokra, egyre nyilvánvalóbbá vált számára, hogy szülővárosa unalmas, élettelen és pici. Tinédzser évei alatt gyakran hangoztatta, hogy el szeretné hagyni Leiblfing-et. Egy „pocsolyához” hasonlította a helyet, ahol sohasem történik semmi érdekes, semmi látványos, vagy szokatlan. Később ez rögeszméjévé vált. Nem telt el hét, hogy ne beszélt volna terveiről a környezetében élőknek. Kalandra vágyott, pezsgő életre, de hozzá kell tenni, soha nem érdekelték a mértéktelen élvezetek, mint a drog, vagy a pénz. Csupán kíváncsi volt a világra. Az igazi világra, ami Leiblfing határain túl várt rá.
Ekkor persze még senki sem gyanakodott semmi természetfelettire. Különös tünetei 1967 őszén kezdődtek, körülbelül 16 éves korában. Rohamok kezdték el gyötörni. Először nem tűnt fel senkinek, még saját maga sem figyelt fel rá, mert ezek apróbb intenzitásúak voltak. Később egyre fokozódtak, s ezen rohamok alatt úgy érezte, mintha nem lenne ura a saját testének. Akkor még középiskolába járt, de hamarosan ott kellett azt hagynia. Az első orvosok által megvizsgált (epilepsziás) rohama 1969-ben történt. Nem sokkal később a Wurzburg-i pszichiátriai klinika neurológusa grand-mal epilepsziát állapított meg a lánynál. Rögtön beutalták az intézménybe, ahol hosszú időket töltött el eredménytelenül. Különös egyébként, hogy az elsődleges vizsgálat nem mutatott ki semmilyen elváltozást, a homloklebeny környékén, melynek megjelenése az epilepsziánál szinte törvényszerű. A gyógykezelés alatt egyre bizarrabb tünetek jelentkeztek Anneliese-nél. Hallucinációk kezdték gyötörni mikor imádkozott, démonok hangját hallotta, melyek azt ordibálták, hogy a teste a pokolban fog elégni. Gonosz cselekedetekre bíztatták, gyilkosságokra, öngyilkosságra, és paráznaságra. Később már nem csak hangokat hallott, hanem különféle testetlen démoni lényeket, és azok félelmetes arcait. Anneliese szentül meg volt győződve arról, hogy maga a Sátán kerítette hatalmába, s át akarja teste felett venni az irányítást.
Az orvosok ezeket a hallucinációkat a gyógyszerek mellékhatásainak tudták be. Ekkoriban még nem voltak tisztában sem az epilepszia pontos működésével, sem egyéb más idegrendszeri betegségek viselkedésével. Az igazság az volt, hogy az orvosok sem tudták igazán, hogyan is kezeljék az esetet. 1970 júniusában kipróbáltak rajta egy új módszert. Antiepletikus (anticonvulsant), azaz rohamoldó gyógyszert adagoltak be neki, de a próbálkozás nem hozott eredményt. A lány tovább hallucinált, ijesztő víziója pedig egyre csak erősödtek. A közvetlen környezetében élők egyre bizarrabb dolgokat tapasztaltak: Letépte ruháit, szenet evett, és a saját ürülékét nyalta a padlóról. Ugyanakkor Anneliese klinikabéli szobatársa egy boldog, közvetlen, és optimista szeméylnek írta le őt, mikor épp nem volt rohama. Ugyanebben a hónapban egy másik szintén pszichiátriai hatásfokú gyógyszerrel kezelték, ismét sikertelenül. 1973-tól kezdődően egyre mélyülő depresszióba esett, s az öngyilkossági kísérlet veszélye is nagymértékben fennállt nála. Szintén ugyanebben az évben Novemberben megkezdték Anneliese utolsó kezelését a Tegretol nevű szerrel, mely nem más, mint egy antiepletikus gyógyszer. Ezt Annaliese rendszeresen szedte, egészen a halála előtti hónapokig, értelmetlenül.
1973 végén a szülők, Anna és Josef belátták, a hagyományos gyógymódok nem váltak be. Utolsó reményüket az egyházban látták. Papokkal kezdtek tárgyalni lányuk ördögűzése ügyében. A megbízott Ernst Alt atya magától Josef Stangl-től wurzburgi püspöktől kért engedélyt ennek végrehajtására, azonban az elöljáró ezt megtagadta. Válaszlevelében azt tanácsolta Anneliese-nek, hogy éljen vallásosabb életet, és gyakrabban imádkozzon. Ezalatt viselkedése egyre aggasztóbb méreteket öltött. Köz-és önveszélyessé vált, öncsonkításokat kísérelt meg, ordítozott családtagjaival, káromkodott, néhányszor még saját szüleire is rátámadt. Rövid idő elteltével Stangl belátta, hogy a lány az ördög befolyása alatt van, és sürgős segítségre van szüksége. 1975 szeptemberében Ernst Alt, és Arnold Renz atyát bízta meg a feladattal, hogy űzzék ki Anneliese Michel testéből a Sátánt, melyet a Rituale Romanumban lefektetett alapok szerint kellet elvégezniük. A megszálló démonok közt volt állítólag maga Hitler, Júdás, Káin, és Néró. Ezen démonokat nem fontos, és nem is kell külön-külön kezelni, hiszen a hiedelem szerint mindőjükben benne lakozott a gonosz, tehát maga a Sátán. Anneliese szobája rengeteg változáson esett át, az ördögűzni érkezett papok teljesen megdöbbentek. A falakon a lány saját körme által vésett hasadékok voltak, a helyiség tele volt szeméttel, ürülékkel, és vizelettel. Pókokat, bogarakat evett a padlóról, ezen kívül semmi mást. Később már nyelni sem bírt, ezért lassan fogyásnak indult. Az összes szent képet eltávolították a házból, mert azokat összetörte, vagy nem bírt a közelükbe menni. Anneliese a szenteltvizet sem bírta, kifejezetten agresszívvé vált mikor előkerült a rituálék során. Több mint ezerszer hajtottak végre rajta ördögűzést heti egy, vagy két alkalommal. Ezek az alkalmak mindig körülbelül három és fél órán át tartottak. Ha megkívánta a helyzet, akkor pedig ennél is többször hajtották végre. A rohamok eközben egyre csak erősödtek, néhányszor olyan erősek voltak, hogy három-négy erős embernek kellett lefognia, később leláncolnia Anneliese-t. Egyre intenzívebbé és sűrűbbé váltak ezek az esetek, csaknem teljesen ellehetetlenítve a család életét. 1976-ban, halálának évében megszüntette saját gyógyszeres kezelését arra hivatkozva, hogy az emberiség bűnei miatt kell elszenvednie azt, ami vele történik.
Egyszer még Szűz Mária is megjelent neki, aki állítása szerint választás elé állította: Vagy vezekel az emberek bűnei miatt, vagy különben rengeteg lélek fog pokolra szállni. Anneliese többször elmesélte anyjának, s végül amellett döntött, hogy tovább szenved. A Szűz Mária később újra megjelent neki azzal az üzenettel, hogy eljön megszabadítani őt a démonoktól, de már nem térhet vissza a földi létbe ezután. Az utolsó ördögűzést 1976 június 30-án tartották. Ekkorra Anneliese már tüdőgyulladásban szenvedett magas lázzal. Mindemellett rettentően soványnak mutatkozott és erőtlennek. Testén stigmák (stigma) jelentek meg pont úgy, mint a megfeszített Jézus Krisztuson, a keresztfán. Állítólag az ördögűzés végén hangos ordítozással távoztak belőle a démonok, ezt mondván: Közeleg, már közeleg! (Szűz Mária) Angol fordításban jobban átjön: „She’s coming! She’s coming!” Utolsó, a rituálét végzőkhöz intézett szavai a következők voltak: „Kegyelmet kérek!” Majd anyjához fordult:”Anya, félek!” Hogy mi történt azon az éjszakán, nem lehet pontosan tudni, mindössze annyi információ áll rendelkezésünkre, hogy a rituálé után a lányt visszavitték aludni a szobájába, ahol harmatos álomba zuhant. Éppen úgy, ahogyan saját maga megjósolta. Anna a lánya halálát Július 1-én jelentette be. Alt atya ezzel egy időben értesítette a hatóságokat a történtekről. A nyomozás azonnal megkezdődött, és nem meglepő módon rögtön a szülőkre, és a két papra terelődött a gyanú, és a felelősség. Gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával állították bíróság elé őket. A fő kérdés az volt, mi okozhatta Anneliese közvetlen halálát. Bizonyítékként fogadták el, hogy a lány nem evett, és nem ivott, ennek következtében pedig folyamatosan romlott állapota (igazi ok:kiszáradás). Amennyiben mesterségesen táplálták volna, minden bizonnyal nem következett volna be halála. A lány testvére szerint Anneliese saját döntéséből kifolyólag nem akart kórházba vonulni. Másfelől az ördögűzést végzők azt próbálták bizonygatni, hogy a lány megszállott volt. Ehhez különféle video, és hangfelvételeket nyújtottak be a bíróságra. Az ítélet végül a szülőket és az ördögűzőket csak gondatlanság és az orvosi segítség elmulasztása bűntettében marasztalta el. Büntetésük hat hónap felfüggesztett börtön lett. A bíróság szerint az eljárás csak súlyosbította a lány állapotát, de nem idézte azt elő.
A német Püspöki Konferencia közleményben nyilatkozott: Anneliese Michel nem votl megszállott. Az egyház teljesen elhatárolódott Erns Alt, és Arnold Renz tettétől. A szülők kérésére, illetve per újrafelvétel során 1978 exhumálták Anneliese holttestét, melyet a bomlás természetes folyamatában találtak. Az exhumálás oka nem egészen tiszta. A szülők arra hivatkoztak, hogy talán az épségben maradt holttest bebizonyítja lányuk megszállottságát, viszont a hivatalos indok sokkal egyszerűbben, és logikusabban hangzik: Anneliese sietve gyorsan lett eltemetve, egy olcsó koporsóban. 1978. február 25-én temették újra maradványait egy tölgyfakoporsóban. Hivatalos jelentések szerint a test, mint már említettük, a természetes bomlás folyamatában volt. Az ördögűzést végző papok nem éreztek elég bátorságot ahhoz, hogy megnézzék a holttestet. Később Arnold Renz azt nyilatkozta, hogy egyenesen megtiltották neki, hogy a maradványok közelébe menjen, így alkalma sem volt a halottasházba menni.
Anneliese Michel kétségtelenül megszállott volt. Bár valóban rengeteg hallucináció gyötri az epilepsziában szenvedő tudathasadásos betegeket, mégis feltűnően egyedi a lány esete. Démoni arcokat látott, ordítozásokat hallott, melyek konkrét cselekvésekre késztették. Gyakran képes volt pontosan idézni azokat, amiket hallott, csöppet sem tűnt úgy, hogy megbomlott volna kapcsolata a külvilággal, ahogyan ez egy ilyen betegségnél/betegség együttesnél lenni szokott. Anneliese tisztában volt azzal, hogy beteg, valami nincs rendben vele. Általában az elmebeteg sohasem tudja magáról, hogy elmebeteg, vagy pedig tagad. Egészen különleges továbbá az a tény, hogy Anneiese irtózott minden szent dologtól, így a szent képektől a ház falain, vagy a szenteltvíztől is. A kereszt egy idő után gyűlöletet keltett benne, rohamok törtek rá, s olyan elemi erővel bírt, hogy több erős embernek kellett lefognia. Néha meg is kellett láncolni, különben kárt tett volna a kiérkező papok testi épségében.
Anneliese középiskolát, és félig-meddig egyetemet végzett diáklány volt. Voltak tiszta időszakai, mikor hetekig nem volt semmi baja. Erre máig nem adott magyarázatot az orvostudomány. A tudomány szerint ez csaknem képtelenség lett volna egy ilyen súlyos epilepsziás kórnál. Az ördögűzők által benyújtott audio felvételen lehet hallani amint a rituálé alatt a lány többször is úgy ordít, mintha egyszerre két ember hangját hallanánk. A félelmetes, csaknem földöntúli ordítozások érdekes és roppant gyors hangszínváltakozáson estek át pillanatok alatt. Legtöbbször saját anyanyelvén beszélt, de néha ki lehetett hallani egy-egy latin szót is. Szemei olykor teljesen feketévé váltak, olyankor mintha magával a sátánnal néztek volna farkasszemet a papok. Nem szabad amellett a tény mellett sem elmennünk, hogy Anneliese tudta mikor fog meghalni. Szűz Mária egyik jelenése során elmondta neki, s ezt naplójában is leírta, a halála előtti reggelen. Ha valóban epilepsziája lett volna, a gyógyszereknek, amikkel kezelték, hatniuk kellett volna, vagy legalábbis javítaniuk életvitelén, ez azonban nem következett be, sőt. Mondhatjuk, inkább felerősítette a folyamatokat. Hogy valóban az ördög szállta-e meg Anneliese-t, azt válaszohatjuk, hogy igen. Megszállottság rendszerint mélyen vallásos embereknél (főként nőknél) alakul ki, akárcsak Anneliese Michel esetében.
Kezdjük talán egy fogalomértelmezéssel, mert vannak, akiknek nem teljesen tiszta, hogy mit is értünk ma ördögűzés szó alatt. Az ördögűzés egy vallási szertartás a Sátán vagy a gonosz szellemek elűzésére egy megszállt személyből, tárgyból vagy helyről. Régen sok kultúrában létezett ilyen rituálé. Ma a Római Katolikus Egyház még mindig hisz az ördögi megszállottságban és a papjai még ma is végrehajtanak “valódi ördögűzést”, ami egy 27 oldalon leírt szertartás, melyhez szentelt vizet, igéket, imákat, füstölőt, ereklyéket és keresztény szimbólumokat használnak, hogy elűzzék a gonosz lelkeket. A Katolikus Egyháznak legalább tíz hivatalos ördögűzője van Amerikában. Az, hogy Anneliese Michel valóban megszállott volt-e, máig vitatható. Orvos szakértők véleménye alapján epilepsziás volt, mindemellett tudathasadás is fellépett nála a későbbiekben. Az sem elhanyagolható tény, hogy egyre mélyebb depresszióban szenvedett. A három tünet együttes pedig végzetes hatással lehetett rá.
Hogy némileg pontosítsunk, Anneliese-nek grand-mal epilepsziája volt. A betegség nem más, mint a központi idegrendszer működési zavara miatt kialakuló egész testre kiterjedő ismeretlen eredetű görcsroham, amely az ébredést követően lép fel jellegzetesen serdülőkorban. A betegség jellegzetesen serdülőkorban kialakuló görcsroham, amely a közvetlenül ébredést követően lép fel. Ritkábban az esti relaxáció idején is jelentkezhet, alvásmegvonás provokálhatja. A betegség ritka. A kialakuló görcsrohamot, ún., nagyrohamnak, vagy grand-mal rohamnak, vagy generalizált tónusos-klónusos görcsrohamnak nevezzük, ugyanis hirtelen kezdődő törzsizmokban kialakuló izomfeszüléssel, kezdődik, ez a tónusos szakasz, majd kialakul a valamennyi végtagra kiterjedő izomrángás, vagy klónusos szak. A rohamok előtt felléphet egyoldali végtagmozgás, még gyakrabban ún. myoclonus, a végtagok villámszerű rángatózó mozgása. A beteg a görcsök alatt könnyen megsérülhet, elveszíti az eszméletét, székletét, és vizeletét maga alá engedheti, továbbá magához térve nem emlékszik a történtekre, esetleg zavart. A rohamok ritkán lépnek fel. A betegség visszatérésére ugyanakkor még hosszú, több éves rohammentesség esetén is számítani lehet. Emellett legjellemzőbb tünetei a légzéskimaradás, a beteg nem tudja tartani sem a vizeletét, sem pedig saját székletét. Eszméletvesztéssel jár, majd az egész test megmered. Gyors ébredéskori rángások, test megfeszülése, görcsös állapotok figyelhetőek meg mindemellett, a teljesség igénye nélkül felsorolva.
Ha tovább folytatjuk realista megközelítésünket, akkor hozzá kell tennünk, hogy Anneliese Michel nem csak epilepsziás volt, hanem skizofrén is, aki szerencsétlen módon pszichózisban is szenvedett. De mi is az a pszichózis? Újabb kissé értelmetlennek (vagy legalábbis ismeretlennek) tűnő fogalom, amit nem árt nyomban tisztázni, az egész eset jobb megértése érdekében. A pszichózis kifejezés több, egyszerre fennálló kóros lelki tünet összefoglalására szolgál. A pszichózis és a szkizofrénia tehát nem szinonimái egymásnak, de a két kifejezés szoros kapcsolatban áll egymással. Összességében úgy fogalmazhatunk, hogy a pszichotikus állapotban lévő személy és a valóság, a realitás közötti kapcsolat megszakad, vagy legalábbis fellazul. Ennek következtében a pszichotikus állapotú személy másképpen látja, érzi, értelmezi a körülötte lévő világ eseményeit, történéseit, mint egészséges társai. Más dolgokat tart fontosnak, jelentősnek, esetleg fenyegetőnek, mint azt a valóság diktálná, emiatt mások számára esetleg furcsán, érthetetlenül viselkedik, mindennapi funkciói súlyosan károsodhatnak. Gyakori tünetek a téveszmék és a kóros észlelések, más néven hallucinációk. Szkizofréniában a betegség lefolyása során pszichózissal jellemezhető állapotok, időszakok váltakoznak nem pszichotikus állapotokkal. Emellett szkizofréniában egyéb tünetek is megfigyelhetők, amelyek súlyossága betegenként változó, illetve különbözhet ugyanazon beteg esetében is a betegség lefolyása során. Testi betegségek, amelyek pszichotikus állapottal járhatnak együtt: epilepszia, daganatok, az agy különböző gyulladásos megbetegedései, mérgezések, agy sérülések, agy szerkezeti eltérésével járó megbetegedések. Számos tudatmódosító szer okozhat pszichotikus állapotot, mind aktuális alkalmazásakor, mind tartós, elhúzódó bevitelt követően, egyéni érzékenységtől függően (ilyen például az alkohol, a kokain, az amfetamin, a hallucinogének). Számos egyéb ok mellett pszichiátriai következményeik miatt is veszélyes ezen szerek alkalmazása.
A skizofrénia (schizophrenia), vagy hasadásos elmezavar egy kóros állapotra, a gondolatok, érzések és cselekedetek közötti összhang felbomlására utal. Maga a szó a görög szkhidzó (»hasítani«) és phrén (»lélek«) szavakból származik. Emiatt a skizofréniát a köznyelv néha tévesen a disszociatív személyiségzavarral azonosítja. A valóságban a skizofrénia nem azonos a többszörös személyiséggel. A személyiség szétesése néha lassan alakul ki, máskor viszont hirtelen, heves zavarodottsággal, érzelmi nyugtalansággal kezdődik. Általában a serdülőkor táján jelentkezik, de kialakulhat későbbi életkorban is. Nők esetében kritikus a gyermekszülés és a változás kora. Gyakori az asszociációk felbomlása, az önmagukban értelmes, de összefüggésükben értelmetlen szavak használata. Sokszor jelentkeznek vonatkoztatási és üldöztetési téveszmék, észlelési és koncentrációs zavarok, (elsősorban akusztikus) hallucinációk, bizarr motoros aktivitások. Az érzelmi eltompulás mögött belső nyugtalanság feszül, amely olykor dührohamok formájában tör a felszínre.
A fentiek alapján jogosan merül föl bennünk a kétely a megszállottságot illetően. Ha azt mondanánk, hogy Anneliese egyszerre volt epilepsziás, pszichotikus és skizofrén, minden bizonnyal nem tévednénk sokat. A tünetek, és leírások jól fedik a lányon megfigyelhető mentális, és fizikai változásokat. A pszichotikus állapotért ebben az esetben viszont nem feltétlen maga a fennálló másik két tünet együttes volt felelős. Mint a fentebbi leírásban is említve van, a pszichotikus állapotot különféle tudatmódosító gyógyszerek is előidézhetik. Ilyen tudatmódosító gyógyszernek számított a Tegretol, de szinte az összes gyógyszer mellyel Anneliese-t kezelték. Lehetséges tehát, hogy a kezelés mellékhatásaként jelentkeztek a hallucinálások, és egyéb a lányt megfélemlítő észlelések. Ebben az esetben az a fő kérdés, hogy az egyes vizsgálaton miért nem volt kimutatható semmilyen elváltozás, illetve, hogy lehetséges az, hogy a gyógyszerek szedése ellenére is folyamatosan erősödtek a szokatlan tünetek? A kezelésnek, ha nem is megszüntetni, de legalább csillapítania kellett volna Anneliese mentális szenvedését. A nyilvánosságra hozott audio felvételen, melyet maguk az ördögűzők vettek fel a rituálék során, hallani lehet a bizarr, sátáni hörgéseket, melyeket a lány maga adott ki. Néhol úgy tűnik, mintha egyszerre két hangon szólalna meg. Ez minden bizonnyal így is van, ráadásul szintén magyarázható orvosilag. Az embernek két sor hangszála van, így szélsőséges esetekben ugyan de valóban képes lehet valaki egyszerre két hangszínen megszólalni, vagy ordítani. Azt sem szabad elfelednünk, hogy Anneliese naponta több órán keresztül ordítozott rohamai során, csaknem torka szakadtából. Néhány nap elteltével törvényszerűen elmutálódhatott eredeti hangja, esetleg tönkremehettek hangszálai, s így volt képes ezekre, a természetfeletti hangokra. A képeken nehéz kivenni, de szeme körül véraláfutások keletkeztek, bőre besötétült. A kialvatlanság árulkodó jelei csupán, semmiféle ördögi erőt nem kell tulajdonítani neki. A testén látható rengeteg sebet és vágást saját maga művelte önmagával, feltehetően a rohamok ideje alatt. Az, hogy idegen nyelveken is megszólalt anyanyelve (német) mellett, sem bizonyít semmi földöntúlit. Anneliese egyetemi, és középiskolai tanulmányai alatt rengeteg nyelvvel megismerkedhetett, így már nem is olyan meglepő hogy „ismeretlen” nyelveken szólalt meg.
Az egyik megközelítésből lehetséges, hogy Anneliese testét az ördög szállta meg. Ezt rengeteg bizonyíték támasztja alá, mint például az, hogy tudatában volt betegségének, ami általánosságban véve nem mondható el sem a skizofréniában, sem a pszichózisban szenvedőkről. Az audiofelvételen jól hallani szokatlanul furcsa hangját, illetve azt, hogy időnként egyszerre két hangon is megszólalt, illetve ordítozott. Megjósolta saját halálát, melyet Szűz Máriától hallott, ezt a papok tanúvallomása is alátámasztotta: lásd:”She”s coming! She’s coming!” Az utolsó napokban testén stigmák jelentek meg, melyek egyértelmű jelei voltak a bűn elszenvedésének, akárcsak Jézusnál a keresztre feszítés alkalmával. Noha erre soha nem találtak bizonyítékot, az utolsó rituálé során jelenlévő barát, orvos, a szülők, és a papok vallomása alátámasztja a sebek meglététEzeket figyelembe véve úgy tűnik, hogy Anneliese azért szenvedett, hogy megmentse a lelkeket a pokol emésztő tüze elől. Magára vállalta a szenvedést, élete utolsó napján pedig elnyerte az örök életet.
Másfelől úgy is felfoghatjuk, hogy Anneliese Michel esete nem más, mint egy tévedésből (butaságból) elkövetett közvetett emberölés. Anneliese beteg volt, nem pedig megszállott. Egyértelmű epilepsziás tünetei voltak, emellett skizofréniában szenvedett a pszichózis melléktüneteivel. Együtt a három esemény valami olyan személyiségváltozást alakított ki benne, ami előtt akkoriban teljesen értetlenül álltak az orvosok, akárcsak az egyház, és a szülők. Az egyszerre két hangon való megszólalás anatómiailag lehetséges, léteznek ilyen emberek, a nyelvi szókincset pedig az iskolázottság (középiskola, egyetem) magyarázza. Az lenne inkább a kérdésünk: Miért van az, hogy csak a mélyen vallásos embereket szállja meg az ördög? Talán azért, mert ők maguk is elhiszik a megszállottság tényét. Anneliese és környezete azért hitte magáról, hogy a Sátán irányítja lelkét, mert az epilepsziás tünetek mögé – vallásossága révén – bebeszélte magának a sötét erők jelenlétét. Az egyház ugyan elhatárolódott az esettől, de a két ördögűzést elvállaló pap bátran vállalta a feladatot. Pedig Anneliese Michel nem volt megszállott, csupán egy beteg lány, akinek segítségre lett volna szüksége. Nem démonok vitték el, hanem a mérhetetlen emberi butaság az, ami halálát okozta.
Azt szokták mondani, hogy mindenre lehet megfelelő, ésszerű, reális magyarázatot találni. Olyat, amit befogad az emberek agya, olyat, ami a fizika, és a világ törvényeit követi, ami nem mond ellent a józanésznek. De ez még nem jelenti feltétlen azt, hogy ez az igazság, illetve ez a legkézenfekvőbb magyarázat. Gondoljunk csak korunk nagy ágaira, például a tudományokra. Míg valamit nem ismerünk, nem tudunk megmagyarázni, addig nem úgy tekintünk rá, mint létező elmélet, vagy dolog, de olykor bebizonyosodhat, hogy tévedtünk. Ilyenkor nem a tagadás lenne a megfelelő lépés, hanem a belátás, majd tudományos nézeteink minél gyorsabban való kijavítása. Hogy mi történt Annailese Michel-lel, még sokáig rejtély marad, talán örökre. Vannak, akik megszállottságában hisznek, és vannak, akik szerint csupán egy szerencsétlen beteg lány volt, akit meghurcolt az egyház. Egyet viszont ne feledjünk. Bármi is az igazság, a kettő nem feltétlen zárja ki egymást.
Szerkesztők:
Zavatszki Milán
Kovács Tímea
