2013.08.01. 14:39| Szerző: Milupapa

elemzes.jpg

Elgondolkodtunk már valaha azon, hogy a valóság – amit érzünk, látunk, tapasztalunk a környező világból – az ténylegesen valós-e? Mi van, ha nem? Mi van, ha a valóságot mi magunk, a tudatunk határozza meg. Azt, hogy mit látunk, hogyan érzékelünk. Az anyag formálja a tudatot, vagy fordítva? Kalandozzunk el rendhagyó cikkünkben a tudatunk mélyének útvesztőibe, és próbáljuk megfejteni: létezik-e olyan, hogy valóság?

cave-3d-visual-genomics.jpg

A valóság nem keverendő a virtuális valósággal, bár nőni látszik a tendencia az idő előrehaladtával, hogy végül egybemoshassuk a két fogalmat. De mennyire állunk távol ettől? Hány évtizednek, évszázadnak kell eltelnie ahhoz, hogy a virtuális valóság valósággá váljon? Egyáltalán, mi is az a virtuális valóság? Az elnevezés két látszólag egymásnak ellentmondó szóból áll, de ha belegondolunk, akkor a két szó együttes jelentése nem kevés értelmet hordoz magában. A virtuális szó, mint tudjuk, azt jelenti: nem létező, képzeletbeli; míg a valóság szót gondolom, senkinek nem kell megmagyaráznom. Tehát a virtuális valóság tulajdonképpen egy olyan, számítógépes környezet által generált mesterséges, a valóságban nem létező világ, melybe az adott felhasználó megpróbál minél inkább belemélyedni, vagyis beleéli magát a virtuális térben történő dolgokba. A VR (Virtual Reality) technológiák felhasználási köre lényegében végtelen, hiszen a közeljövőben egyre több számítógépes játék, az orvostudomány, az ipar és még számos terület veszi majd vélhetően óriási hasznát az ilyen tudományoknak.

Már ott tart a tudomány és technika, hogy képesek vagyunk virtuális világokat létrehozni, melyekben „teremtmények” (néhány évtizeden belül elhagyhatjuk az idézőjelet is) léteznek, élnek, és teszik mindennapjaikat irányítás nélkül, vagy irányítás alatt. Legjobb példa erre, amivel egyszerűen szemléltethetnénk az egészet, az a The Sims c. PC játék, melyben virtuális karaktereket, családokat, egyéneket hozhatunk létre, mi több – ugyan mesterségesen de – virtuális tulajdonságokkal is felruházhatjuk a karaktereket, melyek aztán kihatnak a programban történő interakcióikra, viselkedésükre. Nem nehéz továbbképzelni a történetet, akár csak erre az egy játékra vonatkozólag. A jövőben a The Sims-ben kreált virtuális karaktereinket egy az egyben magunkról mintázhatjuk majd. Mi több, Avatar-szerűen csatlakozhatunk is virtuális énünkhöz (legalábbis az azt megformáló poligon karaktert irányíthatjuk) a játékon, és virtuális téren keresztül.

Egymással cseverészhetünk, flörtölhetünk, randizhatunk egy a valóságban nem létező világban, következmények, felelősségek nélkül. Sci-finek tűnik? Nem az, a technológia néhány évtizeden belül lehetővé fogja tenni, ha a tendenciát nézzük. Ha pedig ez bekövetkezik, feltehetünk magunknak egy elgondolkodtató kérdést: Mi van, ha mi sem vagyunk több mint egy virtuálisan létrehozott, saját tudattal – vagy annak látszatával – rendelkező adathalmaz? Mint ahogyan a The Sims karakterei nincsenek tudatában annak, hogy egy mesterséges világban léteznek, és irányítják őket, úgy nekünk sem feltétlen lenne róla tudomásunk, ha mi is egy hasonlóban élnénk. A megírt világot ugyanis olyanra formálhatja az alkotója, amilyenre akarja. Meghatározhatja a benne szereplő elemek, lények, karakterek korlátait mind tudati, mind fizikális szinten. Ha pedig így van, akkor az Istenért sem fogunk soha rájönni, hogy virtuális valóságban élünk, mert ezt egyszerűen lehetetlenné tennék a virtuális világunk törvényei.

virtual-reality-helmet.jpg

Érdekes elgondolkodni azon, hogyha mi is csupán egy virtuális tér ügyesen megszerkesztett elemei vagyunk, mi történik velünk, ha meghalunk? Talán a tudatunk nem vész el, mert amit saját tudatunknak vélünk, az nem más, mint gazdánk (a játékos, aki irányít minket) tudata, így tulajdonképpen halálunk pillanatában reinkarnálódunk egy felsőbb szinten, egy másik valóságban. Ha pedig ténylegesen szabad akaratunk van (ez is egy külön témát megér) vagy legalábbis annak látszata, akkor, halálunkkor egyszerűen eltűnünk az éterben, vagy új karakter születik kódszegmenseinkből.

De ha nem tudhatjuk, hogy virtuális világban élünk, akkor miért beszélhetünk mi most éppen erről? Miért merülhet egyáltalán fel bennünk ez a gondolat? Éppen a szabad akarat (vagy annak látszata) miatt. Véleményünk szerint a szabad akarat, vagy mesterséges szabad akarat (ami ugye már nem is a szó szoros értelmében vett szabad akarat, hanem előre „leprogramozott” korlátolt akarat) a mozgatórugója mindennek. Ha ez a látszólagos akarat nem lenne meg, nem működne a világ. Egy gondolkodni nem képes mesterséges intelligenciának nincsenek szabad, egyénileg meghozott döntései, csakis olyanok, amelyeket bele plántáltak tervezésekor.

12thestone-img-blog427.jpg

A fenti kép remekül szemlélteti azt, hogy miről is beszélünk. A fehér inges fazonnak egy kalapács van a kezében, és elkezd gondolkodni, hogy mit csináljon vele. Ekkor lehetőségek széles tárháza nyílik meg előtte. Betörhetné valakinek a fejét, vagy szöget üthetne a falba. Esetleg széttörhetné a régi perselyt, amibe éveken át gyűjtögetett. Ez a szabad akarat. Legalábbis látszólag. De mi van, ha másképp közelítjük meg? (programozók előnyben) A fehér inges fickó eszébe csakis olyan dolgok juthatnak, amit a virtuális világának létrehozója határozott meg. Vagyis ezen feltételek mellett soha nem fog eszébe jutni lovagolni a kalapácson, vagy hogy fűzze bele egy virágcsokorba, és adja oda a barátnőjének.

Persze itt azonnal megjelenik egy paradoxon: Ha nekünk már eszünkbe jutott a fenti két lehetőség, mikor leírtuk, akkor a fehér inges fazonnak is eszébe juthat. Ez részben igaz is. Ezen paradoxont egyszerűen meg lehet magyarázni azzal, hogy a fenti példa csak a jobb megértés végett lett felhozva, mint egy szemléltetésképpen, és a lényeg az, hogy soha nem juthat az alany eszébe olyan dolog, amit a virtuális világ törvényei nem engednek meg. Egy másik lehetséges magyarázat, hogy a virtuális valóságunk „kódja” folyamatosan, mintegy futás közben íródik, és abban a pillanatban, mikor egy eddig még nem létező ötlet, vagy gondolat születik, az már úgy kerül definiálásra, mint egy már létező dolog. Aki eddig tudott követni, azt megnyugtatom, az agycsavargató elméleti feltevések java még csak most kezdődik!

Ahogy az a témába vágó szakirodalomból kiderül, az egyik legfontosabb kritérium a virtuális valóság létrehozásánál, hogy a felhasználónak "hinnie" kell abban, hogy ténylegesen létezik az adott virtuális világban. Ezt az érzést nagyban növeli az, hogy az illető saját nézőpontjából látja "saját" kezeit, testét, a virtuális világ tárgyai bármikor megfoghatók.

Egy másik fontos szempont, hogy a virtuális valóság tárgyainak, az egész környezetnek olyannak kell lennie, hogy a felhasználó természetes (addigi tapasztalatainak megfelelő) módon kerüljön velük kapcsolatba. Ez az elvárás természetesen nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a virtuális valóságban soha nem látott és tapasztalt dolgokkal kerüljünk kapcsolatba, ilyenek lehetnek a mi világunkban a paranormális jelenségek, szellemek, és egyéb logikával nem megmagyarázható anomáliák.

virtual-reality-simulator-elite-daily.jpg

Érdekes kísérleteket végeztek az elmúltévekben a kutatók, mely kísérletek során meghökkentő eredmények születtek. A kísérleti alanyokat megfosztották látásuktól, hallásuktól speciális szemüvegek és füldugók segítségével, felfektették őket egy ágyra, majd magukra hagyták őket több órára úgy, hogy ébren kellett maradniuk. A kísérlet során mindenkinél fellépett egyfajta változás az agyban, az ingerszegény környezet hatására. Az alanyok elmondták, hogy magukat képzelték el, ahogy egy álomszerű világban teszik tovább teendőiket. Volt, aki a tengerparton látta viszont magát fürdőnadrágban, míg más otthon sütögetett a vasárnapi ebédre, holott ezek az emberek egy ágyban feküdtek, átmenetileg süketen vakon.

A kutatók azt szűrték le az eseményekből, hogy ingerszegény környezetben az agy megteremti a saját valóságát, amihez tehát nem szükséges hallanunk, vagy látnunk, éreznünk. Képesek voltak egyesek a szájukban érezni az elképzelt ízeket, mintegy elhitetve a tudatukkal, hogy az a képzeletbeli sütögetés a konyhában tényleg megtörtént. De ha az agy önmagában képes arra, hogy világot „hozzon létre” a fejünkben, akkor jön a logikus következtetés, miszerint az a valóság, melyben élünk, és melyen mindenki osztozik, tulajdonképpen egy hamis valóság. Hamis, legalábbis számunkra egészen biztosan. Ugyanis ezen világ elemei nem mind olyanok, amilyennek elképzeltük. Az első autóját mindenki máshogy képzeli el, de csak ritkán történik meg, hogy az igény találkozik a valósággal. Mindenki a szomszéd autójáról álmodik, vagy hogy csinos nők társaságában pózoljon a címlapon. Ezt képzeli el az agyunk, ez zajlik a saját valódi világunk belsejében, és ezzel eszemben a „valós” világ aligha egyezik meg elvárásainkkal, ezért tekinthetünk rá úgy, mint hamis világ.

Untitled-1.jpg

Ezt a jelenséget szintén sikerült már bizonyítaniuk tudósoknak. Egy jó példa erre az, hogy régen mindenki azt hitte, hogy a föld lapos, és a szélein le lehet esni a semmibe. Mivel a kollektív tudat ezt fogadta el valóságnak, így tulajdonképpen akkor az is volt a valóság az emberek számára.

Ott van a pénz is, mint fizetőeszköz. A cserekereskedelem idején még nem is létezett, ma pedig már alapjaitól fogva meghatározza világunkat. Ha a kezünkben fogunk egy húszezrest, mit érzünk, mi van a kezünkben? Minden bizonnyal sokan rávágnák, hogy pénz, méghozzá nem is kevés pénz. A valóság azonban az, hogy pamutrostokkal átszőtt papírdarabot tartunk a kezünkben. Se többet, se kevesebbet. Értékkel a világ, a globális társadalom, és az emberek tudata ruházta fel az amúgy jelentéktelen fecnit. Ha egy nap arra ébrednének az emberek, hogy nem hisznek a pénzben, onnantól kezdve a szó szoros értelmében megszűnne létezni.

penz.jpg

Egy kísérletben az alanyoknak egy listát mutattak arról, hogy milyen veszélyek fenyegeti őket, és azt kérték tőlük, becsüljék meg, hogy mennyi esélyt látnak azok bekövetkeztére. Rák, Alzheimer kór, korai halál, autóbaleset… stb. Miután megbecsülték az adott esemény valószínűségét, megmutatták nekik a valódi statisztikát. Megfigyelték, hogy mikor az elvárásaikhoz képest jobb, vagy ugyanolyan információval szembesültek, akkor az agyuk frontális lebenyében nagy aktivitást mértek. Mikor számukra kedvezőtlen volt az információ, alig mutatott az agy aktivitást. Arra jutottak, hogy a tudatunk a számunkra nem kedvező információt képes elnyomni, mi több, el is nyomja a fajfennmaradás érdekében. Ezért maradunk mindig (már aki) optimisták, derűlátóak. És éppen ezért van az, hogy a dohányzók annak ellenére dohányoznak, hogy tudják, hogy mérgező, mert elnyomja a tudatuk a negatív információt, és a saját valóságukba zuhannak vissza, ahol az a képzetük, hogy minden más dohányos meghal, de ők különlegesek, velük ez nem történhet meg. Tulajdonképpen ezt hívják reménynek. Amikor valamit remélünk, annak ellenére, hogy az általunk megélt világ esetleg teljesen mást sugall. Agyunk nem feltétlenül kreál valós reményeket, de ez tartotta mindig is életben az emberiséget, remény nélkül összeomlana a társadalom.

Tényleg ezen múlna? Hogy az agyunk mit hisz valóságnak? Akkor hamis világban élünk, mely nem valós, és melyet csakis a kollektív tudat tart egyben, s ha az nem lenne, tulajdonképpen meg is szűnne létezni. Nem jelenthetjük ki biztosra, mindazonáltal érdemes elgondolkodni a lehetőségeken. Tudhatjuk-e valaha, hogy a valódi az tényleg valódi, ha agyunk tudat alatt képes eltorzítani a negatív impulzusú információkat? Mi van akkor, ha teljesen vakok vagyunk emiatt egy extra dimenzióra? Hamarosan folytatjuk…

Szerkesztő:
Zavatszki Milán

Címkék: tudomány elemzés  |   |  komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.