2013.05.22. 23:03| Szerző: Milupapa

hirek.jpg

Öt tonna TNT robbanásának megfelelő energia szabadult el a becslések szerint akkor, amikor egy durván negyven kilogrammos égitest csapódott be a Hold sötét oldalán májusban.

A becsapódást azon, 2005 óta tartó projekt keretén belül észlelték, mely a Föld állandó kísérőjének Nap által éppen meg nem világított oldalának folyamatos megfigyelésére irányul - írta a csillagaszat.hu pénteken. A program meteor-becsapódások okozta hirtelen fel- és eltűnő fényjelenségek után kutat, a vizsgálatok a tervek szerint komolyan hozzájárulhat a jövőbeli holdutazók biztonságos munkavégzéséhez, új meteorrajokat fedezhet fel. Az említett becsapódás vélhetően egy ilyen, "friss" rajnak köszönhető.

A május 17-i becsapódást Ron Suggs, a Marshall Space Flight Center elemzője észlelte: a Hold sötét oldalán elméletileg szabad szemmel is megfigyelhető lehetett volna a mintegy 1 másodpercig tartó, 4 magnitúdós csillag fényességének megfelelő pontszerű fényforrás, ami mintegy tízszer volt fényesebb, mint az eddig megfigyelt legfényesebb hasonló jelenség.

A modellszámítások szerint egy mintegy 30-40 centiméter átmérőjű, hozzávetőlegesen negyven kilogramm tömegű égitest csapódott Hold felszínébe durván 90 ezer kilométer per órás sebességgel az Esők Tengerének térségébe, az ennek során felszabadul energia 5 tonna TNT detonáció robbanásával ekvivalens. A kozmikus lövedék vélhetően egy húsz méter átmérőjű, világos krátert hagyott a Holdon.


A fentebb idézett cikk szerint a becsapódás nem csak fényessége miatt volt különösen érdekes. Május 17-én éjjel több, a Földön működő, meteorok megfigyelését végző teljeségbolt-kamera figyelt meg szokatlanul sok fényes meteort (ún. tűzgömböt, bolidát), amelyek meglehetősen hasonló pályán haladtak. A számítások szerint a raj pályája a Föld pályája és a fő kisbolygóöv között húzódik. Amennyiben jövő év hasonló időszakában is sikerül majd hasonló aktivitást megfigyelni, ez egy új meteorraj felfedezését jelentheti.

 |   |  komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.