2013.11.19. 08:30| Szerző: Milupapa

erdekesseg.jpg

Amikor 1924. november 11-én – világszenzációként – a tudósok felbontották Tutanhamon, egyiptomi fáraó múmiájának gyolcstekercseit, s a múmián elsőként egy csodálatosan szép arany melldíszt fedeztek fel. A melldísz közepén féldrágakövek és üvegpaszta berakások között sárgás fényben ragyogó szkarabeuszt pillantottak meg. Természetesen míg nem tudták, pontosan mik is a szkarabeuszok, hamar szárnyra is keltek különféle vadabbnál vadabb feltételezések a bogár eredetéről és céljáról. 

Ki ne látta volna a Múmia című filmet, ahol a szkarabeuszokat húsevő bestiákként ábrázolták a filmesek? Pusztán fikcióról van szó, vagy ténylegesen volt valóságalapja? Hogy erre választ kapjunk, nem árt utána járnunk, hogy mik is voltak ezek, és mit jelentettek Egyiptomban az embereknek. A szkarabeusz egyiptomi neve, a heper megegyezik a hajnali Nap nevével, mely egyben újjászületést, megtestesülést is jelent. A szkarabeusz a földbe rakja a petéit, így az ókorban azt hitték, a földből keletkezik, így vált az önmagából való keletkezés jelképévé, és így a felkelő Napévá is, melynek egyik legfontosabb tulajdonsága volt, hogy minden reggel újjászületik.

Az első néhány megtalált múmiával együtt szkarabeuszokat is találtak a kutatók, így feltételezésként - de már akkor is csak egy elvetendő lehetséges feltételezésként - felvetődött az, hogy ezek a szkarabeuszok egyes esetekben élve lettek eltemetve gazdájukkal, és épp úgy mint a filmben, elevenen felfalták áldozataikat. Ez az elgondolás aztán hamar zátonyra futott, lévén hogy semmiféle bizonyítékot nem mutatott fel rá senki, mi több. Szkarabeuszokat csak ékszerként találtak a múmia feltárások során. Valódi, hajdanán élő példányok páncéljait soha nem találták meg múmiák közvetlen közelében. Tehát amit a filmekben láttunk, a fikció része, horror, semmi több. A szkarabeusz sokkal ártalmatlanabb, de nem különben hatalmas becsben tartott lény volt az egyiptomiak körében.

Az egyiptomi fáraók mindig nagy becsben tartották amulettjüket, pedig a szent szkarabeusz, amelynek mását testükön viselték – életükben és haláluk után is – valójában nem más, mint egy ganajtúró – vagy valamivel szebben – egy galacsinhajtó bogár. Ez az állat Közép- és Dél-Európában továbbá Afrika és Közép-Ázsia homokos síkságain él, s táplálékát, melyről mindig a hím gondoskodik, a trágyadombokról szerzi be. A hím az ürülékből golyót formál, majd szinte fejre állva, középső és hátsó lábaival görgetve azt, hátra fele indul el. A trágyahalomtól bizonyos távolságra megáll és több deciméter mély alagutat ás. Közben párja felkuporodik a golyóra és azzal együtt ugrik le az alagútba. A hím követi és együtt fogyasztják el várva várt lakomájukat. Az ivadékokról való gondoskodás a nőstény feladata. Ő is galacsinokat formál a trágyából, elgurítja őket a megfelelőnek tartott helyre, majd egy-egy petét tojik beléjük. Óvatosan kiássa alóluk a homokos talajt, mire a galacsinok belepottyannak a földbe. A petéből néhány hét múlva kibújó lárvák dugig töltött éléskamrában találják magukat, így továbbélésük biztosított. A galacsinhajtók általában 2,5-3 cm hosszúak, de Indiában élnek 7-8 centis példányok is, amelyek petegombócaikat agyagos földbe hengergetik, s ettől azok akkorává válnak, mint egy-egy régi ágyúgolyó. A trágyából való titokzatos kikelésük miatt az egyiptomiak szent állatként, az őslétezés megtestesítőjeként, az örök újjászületés szimbólumaként tisztelték a szkarabeuszt. A Napisten (Khepera) egyik megjelenési formájának tartották, mivel a nap legforróbb időszakában jelenik meg, a galacsinjait keletről nyugatra görgeti. Nevének hieroglif jegye valamivé válni, születés jelentésű, s a felkelő napot ábrázolta. 

Az egyiptomi halottkultuszban is igen nagy szerepe volt, a temetkezési szokások egy része is visszavezethető életmódjának megfigyelésére: bebábozódott alakját követték a múmiák gyolcstekercsei, földalatti járatait másolták a régi sírok sikátorai. A múmiák pólyarétegei közé „szívszkarabeuszt” helyeztek el: 5-10 cm nagyságú, kőből faragott szkarabeuszt, amelyre feliratokat véstek a Halottak Könyvéből. Egyiptomi felfogás szerint a szív az élet fenntartója, a szkarabeusz a feltámadás, a lét kifejezője – így találkozott a két jelkép, s vált a szkarabeusz a szív helyettesítőjévé, de egyszersmind oltalmazó amuletté is. Amulettként feladata volt mágikus hatalmával megóvni a halottat attól, hogy szíve – mely valaha tetteit vezérelte – kedvezőtlen vallomást tegyen a túlvilági bírák előtt.

Címkék: érdekesség  |   |  komment
2013.11.19. 08:30| Szerző: Milupapa
 |   |  komment
2013.11.18. 17:19| Szerző: Milupapa

elemzes.jpg

Korábbi cikkemben arról folytattunk képzeletbeli eszmefuttatást, hogy vajon létezik-e valóság, vagy csak a saját képzeletünk szüleménye a szó klasszikus értelmében vett „valóság”?  Az agyunkat nagyon könnyen be lehet csapni. Ami azt illeti, mi magunk is becsapjuk saját tudatunkat a mindennapok során. A pszichológiában jártas embereknek ez bizonyára ismerős lehet. Vannak emberek, akik álomvilágban élnek, vagy boldog tudatlanságba ringatják magukat. Az ő valóságuk ugyanaz, mint a miénk?

Képzeljünk el egy vak férfit, legyen a neve Gábor. Gábor születése óta vak, és fogalma sincs arról, hogyan is nézhet ki a világ. Mivel egy teljesen más érzékelés útján (főleg hallás, tapintás, ízlelés) érintkezik a világgal, az ő világképe, és így valósága nagy valószínűséggel el fog térni a miénktől.

Érdekes kérdés, hogy mi történne, ha egyszer egy születése óta vakon élő ember tökéletesen pontos leírást adna egy a valóságban is létező tárgyról, melyet álmában „látott”. Azonnal következne belőle az égető kérdés: honnan tudta hogyan néz ki az a tárgy, ha születése óta nem lát? Csupán egyetlen ilyen eset elég lenne ahhoz, hogy megkérdőjelezze jelenlegi tudományos ismereteinket a világról és annak működéséről.

1.jpg

Címkék: filozófia elemzés  |   |  komment tovább »
2013.11.18. 14:24| Szerző: Milupapa

erdekesseg.jpg

Kínában az elmúlt hónapokban nagy híre ment egy földalatti alagútnak, melyen áthaladva az autósok különös jelenséget tapasztaltak: óráik egy órával visszaállítódtak, mire az alagút másik oldalára értek. A Guizhou tartományban lévő Zunyi melletti alagutat a helyiek csak "time tunnel"-nek azaz időalagútnak nevezik. A néhány évvel ezelőtt épült közel 365 méter hosszú útvesztőben a rajta keresztülhaladó autósok szokatlan időjelenségeket élnek meg.

A mobiltelefonok órái megzavarodnak, legtöbb esetben pedig mikor az alagút másik oldalára érnek, egy órával korábbi időpontot mutatnak. Egy arrafelé napi szinten autózó szemtanú beszámolója szerint ez a jelenség az esetek 80%-ban előfordult. A mobiltelefon órája egy órával átállítódott, majd a jelenség néhány mérfölddel távolabb kerülve az alagúttól megszűnt, és a telefon ismét az aktuális időt mutatta.

A Gui Yanf Evening News riportere gondolta mélyebben utána jár a dolgoknak, és ő maga is többször áthajtott az alagúton. Természetesen a kísérletezgetései ugyanarra az eredményre jutottak, mint a többi autós tapasztalatai. Az esetek túlnyomó többségében az ő mobiljának az órája is átállt.

Az elsőre talán megmagyarázhatatlannak, mi több paranormálisnak tűnő jelenségnek azonban bőséggel akadtak logikusnak tűnőt ésszerű magyarázatai, melyek napvilágot láttak a riport sugárzása után. Egyesek szerint puszta időzóna váltásról van szó, és az alagút egyik fele még az egyik időzóna határon foglal helyet, míg az alagút vége a másik időzónában, és tulajdonképpen emiatt történik az órák átállása. Ezt a verziót azonban gyorsan elvetették, és nem is tűnik reálisnak, ha egy picit utána nézünk a térképen, hogy pontosan hol is helyezkedik el az "időalagút". Egy másik magyarázat az alagút belső hálózatának erős jelével magyarázza a jelenséget. Eszerint az alagútban akkora a jelerősség, hogy az anomáliákat okoz a benne áthaladó elektronikus eszközökben. Ez a magyarázat sem állja meg teljesen a helyét.

A megoldás ennél jóval egyszerűbb, mi több, ott volt végig a szemünk előtt. Mivel a jelenség olyan mobiltelefonoknál jelentkezett, melyek egy és ugyanazon szolgáltatóhoz tartoztak, ezért a jelenség oka a mobilhálózat geomágneses zavarában keresendő. Emiatt a zavar miatt néhány pillanatra (amíg az alagúton keresztülhaladnak az autósok) részben, vagy teljesen megszűnik a hálózattal a kapcsolat, és mikor újraszinkronizálnak az eszközök, hibásan rossz időzónát érzékelnek, illetve rosszul szinkronizálják az aktuális időt. Bár a megoldás teljesen logikus és igaz, az alagútra ráragadt az "időalagút" név

Címkék: érdekesség  |   |  komment
2013.11.17. 17:43| Szerző: Milupapa

hirek.jpg

Az egyesült királyságbéli Dalhousie kastély már korábban is híres volt arról, hogy kísértet lakta. A látogatók különös hangokat, földöntúlinak ható kopogásokat, és egyéb gyanús zajokat vélnek hallani a kastély falain belül. A 13. századi skót kastély napjainkban mintegy 29 szobás szállodaként működik. Hatalmas könyvtára, ebédlője és pincéje van, ezenkívül egy spa is a vendégek kényelmét szolgálja. Egy a kastélyban 25 éve dolgozó alkalmazott már korábban is hátborzongató történeteket mesélt a szálloda állandó, nem evilági vendégeiről. 


A legaktívabb szellem állítólag a Grey Lady (Szürke Hölgy), akit Lady Catherine-nek hívtak, és az 1720-as években hunyt el szerelmi bánat, illetve éhínség következtében. A gondnok szerint többször hallották már a szoknyája suhogását. A személyzet más tagjai és a vendégek is beszámoltak már különös eseményekről, például arról, hogy láthatatlan kezek érintették meg a vállukat, illetve húzták meg a hajukat. A borzongás éjszakánként 220 fontba (67 ezer forintba) kerül, ha valaki elég bátorságot érez ahhoz, hogy kivegyen egy szobát éjszakára.

Az alábbi videót Helen Parker, egy szkeptikus riporternő készítette. Szánt szándékkal vállalkozott az éjszakai kísérletre, fogta kameráját, majd egymaga lement a kastély alagsorába. Csak ült a sötétben, közben pedig azon viccelődött, hogy az összes kísértethistória pusztán kitaláció, amikor is történik valami. Nem szeretnénk lelőni a poént, sokkal inkább javasoljuk hogy nézzétek meg a videót.

Szó se róla, a borzongás jó üzlet. Mint ahogy a Loch Ness vizében élő szörnyetegre sem sikerült soha bizonyítékot felmutatni, úgy A Dalhousie kastély hátborzongató parajelenségeit sem sikerült még minden hitelt érdemlően - mondhatni tudományosan alátámasztva - bebizonyítani. Márpedig valljuk be, az ilyen helyeknek nem jön rosszul a felhajtás miatt megnövekvő turisták száma. Persze lehet elhamarkodottan ítélünk, de a konklúziót vonják le a kedves olvasók.

Címkék: érdekesség s szellemek  |   |  komment
2013.08.10. 23:07| Szerző: Milupapa

Olvasónk az amerikai Utah államban kapta lencse végre azt a furcsa tárgyat, amely egy helyben lebegett, majd néha fordult egyet. Mivel vezetés közben fényképezett, így a második tárgyról már nem volt alkalma képet készíteni. 

936752_10152809598450790_74867768_n.jpg

Senkinek nem írunk újat azzal, hogy ha kijelentjük: az USA-ban történik az UFO észlelések nagy része. Mivel az USA párhuzamosan számtalan katonai projektet működtet - és ezekből jó néhány foglalkozik az alternatív hajtóművekkel és gép prototípusokkal – így egyre nagyobb esély van rá, hogy az égen általunk észlelt korong alakú tárgyakat nem minden esetben egy másik világ látogatói irányítják. A különös tárgyak észlelése 2013 májusában történt. Az első képen látható a lencse végre kapott tárgy, már erről a képről is jól kivehető, hogy nem repülőgépet vagy meteorológiai ballont láthatunk. A tárgy színe világos, a napfény hatására néha ezüstösnek tűnik, a kép készítése közben folyamatosan egy helyben lebegett. Az Egyesült Államok útjain a fenti kép szerint sem árt nyitott szemmel közlekedni, mert tapasztalhatunk érdekességet felpillantva az égre, legyen nappal vagy éjszaka.

 946186_10152809598665790_1947791089_n.jpg

A 2. képen a tárgy tett egy fordulatot, így látni lehet, hogy az alakja nem hagyományos korong, hanem enyhén hosszúkás. Egy másik tárgy is volt nem túl messzire a képen látható elsőtől, de a kép készítője, már nem tudta megörökíteni, sajnos lehetősége sem volt hosszabban szemlélni az égbolton látható tárgyat, így mindössze azt a néhány percet tudtuk mi is bemutatni, míg a szemtanú látóterében voltak a tárgyak.  

Szerkesztő:
Herpergel Róbert

Címkék: ufo  |   |  komment
2013.08.08. 08:17| Szerző: Milupapa

hirek.jpg

Francia kutatók szerint akár egy másik bolygóról is jöhetett az a közelmúltban talált vírus, mely tízszer nagyobb az ismert, földi vírusoknál.

A Pandoravírusra keresztelt organizmus egy mikrométer nagyságú, más vírusok ennél tízszer kisebbek - írta a Ráadásul a génjei hat százaléka hasonlít ahhoz, amit ismernek a Földön. Daily Mail. 
A vírust Dr. Jean-Michel Claverie a Aix-Marseille Egyetem kutatója találta. A mérete és a szabályos forma hiánya miatt kezdetben azt hitte, hogy egy baktériumot lelt, de kiderült, hogy vírussal van dolga, méghozzá olyannal, amilyet még nem látott. 



A különleges vírus kapcsán a kutatók úgy vélekednek, hogy vagy olyan ősi sejt típustól származtatható, amely már nem létezik, de az is lehetséges, hogy egy másik bolygóról - akár a Marsról - került hozzánk.

Az óriás vírus, a víz alatt található, vélhetőleg veszélytelen az emberre nézve, de egy sor kérdést felvet a földi élet kialakulásával kapcsolatban.

Címkék: hírek  |   |  komment
süti beállítások módosítása