Csütörtökön este éri el napközelpontját az ISON, és ezután már azért is szurkolhatunk, hogy mégiscsak hulljon darabjaira, mert úgy szebb lehet a látvány - írja az Origo cikke.

Már csak három nap: november 28-án (csütörtökön), magyar idő szerint 19.38-kor napközelbe ér az ISON. Ha addig nem esik szét – amihez már egyre nagyobb reményeket fűzhetünk –, akkor várhatóan pazar látványban lesz részünk decemberben. Az üstökösből kihulló anyag ugyanis hatalmas, szabad szemmel is látható csóvát rajzol majd az égboltra.  ISON egyre jobban látható a Nap közvetlen környezetét figyelő űrszondák látómezejében.

Jól érzékelhető az ISON anyagkibocsátása, amely a Naphoz közeledve fokozódik. Azt is megfigyelhetjük, hogy az Encke csóvája a bolygóközi mágneses tér változásai miatt hullámzik.

A NASA Science News azt boncolgatja, hogy mi történne, ha az ISON-t elérné egy nagy napkitörés anyaga. A magot ez nem veszélyeztetné, de rendkívüli megfigyelési lehetőséget jelentene a napanyag és a csóva anyagának kölcsönhatásáról. Érdekes az is, hogy az ISON napközelsége egy napfoltokban gazdag terület fölött következik be, ahol bármikor történhetnek nagy kitörések.

A földi megfigyelők számára azonban egyelőre eltűnőben van az ISON, éppen a napközelsége miatt. Az alábbi felvétel a Kanári-szigetekről készült vasárnap, november 24-én:

A következő napokban gyakorlatilag nincs esélyünk az ISON megfigyelésére, helyette a napkutató űrszondák felvételeit kell követnünk. Ha az ISON valóban eléri a napközelpontját november 28-án, akkor pár nap múlva, körülbelül december 2-án (hétfőn) várhatók róla az első földi felvételek.

Ezekből már meg lehet mondani, hogy mi történt az égitesttel a Nap közelében: csak nagy mennyiségű anyag szakadt le róla a melegedés és az árapályerők miatt, vagy teljesen szétesett. Mindkét esetben szinte biztos a szabad szemmel látható csóva kibontakozása, sőt a látvány szempontjából az lenne a jó, ha teljesen szétesne a mag (ekkor ugyanis sokkal több anyag szabadulna ki belőle).

Vagyis fura módon november 28-ától, de csak szigorúan a napközelség után, már azért is szurkolhatunk, hogy mégis essen szét az ISON magja. A napsúroló üstökösök esetében ez szinte természetes folyamat: a napközelség után néhány órával vagy nappal rendszerint szétesnek. Ám azt még mindig nem tudjuk, mekkora az ISON magja, csak azt sejtjük, hogy nagyobb a korábbi napsúrolókénál, így akár egyben is maradhat.