2013.07.24. 13:05| Szerző: Milupapa

hihetetlen.jpg

Hihetetlen de igaz rovatunkban rendhagyó módon egy magyar esetről számolunk be. Azt gondolnánk, efféle esetekről csak a külföldi országok kapcsán hallhatunk, de nemrég bebizonyosodott, hogy kis hazánk is „büszkélkedhet” gyomorforgató történetekkel. Már az ókorban is alkalmazták azt a konzerváló technikát, amivel a fáraók testét megvédhették az idő okozta károktól. Kazincbarcika lakói azonban álmukban sem hitték volna, hogy efféle tartósítási eljárást folytatnak a közvetlen közelükben. H. Attilát, aki 32 éves korában hunyt el, már hat éve kereste a rendőrség, a nyomára azonban csak július 15-én, szülőházában találtak. A férfi egy félreeső szobában, az ablak alatti ágyon nyugodott. Családja, édesanyja, édesapja és öccse a gondját viselték, minden nap etették, kenőccsel kenték a bőrét, levágták a haját, a körmeit. Mi vezetett el idáig? Mi vett rá egy anyát, hogy 6 évig rejtegesse elsőszülött fia holttestét?

Attila nagyon okos fiú volt – hallhatták gyakran a rendőrök a szomszédok szájából. Valóban, a fiú igen tehetségesnek, műveltnek és intelligensnek bizonyult. Magyar-történelem szakosként tanult a Miskolci Egyetemen. Később Göncz Árpádtól kapott kitüntetést, majd ösztöndíjjal Finnországban tanult tovább. Úgy tűnt, a fiú szárnyalását semmi sem törheti meg, ám 2002-ben súlyos mentális zavarok jelentkeztek nála, így orvosi kezelésre szorult. Sokáig tartózkodott kórházban, ahonnan nem akarták hazaengedni, ám a család addig erősködött, míg végül hazamehetett. A házban ekkor még villany, gáz és internet is volt, amit az apa rokkantnyugdíjából finanszíroztak. Később az anya agyvérzést kapott, és csak nehezen tudott talpra állni. Attila ezután hittérítőként dolgozott az adventistáknál. Leszoktatták a húsról, szójakészítményekre kellett szorítkoznia, amit az anya elmondása szerint mindig kihányt. A fiú súlyos fogyásnak indult, majd a szomszédok nem látták többé.  Hiába kérdezgették ezután Ilonát, az anyát, hol van a fiuk, mindig mást felelt. Kedélyesen társalgott arról, Attila milyen körülmények közt tanít Finnországban, vagy épp hogyan keres magának munkát Hollandiában. A szembe szomszéd nemegyszer állította, Attila halott, és az utcafronti ablak alatt fekszik, ám feltételezését mindenki őrültségnek tartotta. Egészen addig, amíg a endőrség egy bejelentés után ki nem érkezett a család házához. A rendőrök akadály nélkül hatoltak az elhanyagolt otthonba, ahol a számlák befizetésének mellőzése miatt már áram sem volt. Az említett szobában valóban megtalálták Attila mumifikálódott holttestét. Mint utólag kiderült, a család pénze halottlátókra, lélekgyógyászokra ment el. Egyesek szerint már víz sincs, de senki sem lépett a házba a lakókon kívül, így maradhatott rejtély Attila holléte. A falubeliek, Attila egykori barátai, ismerősei értetlenül állnak az eset előtt. A fiú halálának oka mindeddig ismeretlen, az viszont bizonyos, Ilona képtelen volt felfogni fia elvesztését, ezért úgy viselkedett, mintha még mindig élt volna.

- Régóta betegeskedett a fiam, depressziós volt. Nem érintkezett a külvilággal, de az elmúlt hetekben egyre jobban lett. Reagált, ha beszéltünk hozzá. Először csak a végtagjait próbálta mozgatni, az ujjaival jelzett, aztán lassan újra szóra nyílt a szája – magyarázta az asszony.

- A napokban levágtam a haját, mert újra megnőtt, és mindig rendben tartottam a körmeit is. Egy halottlátótól kapott kenőccsel kentem a bőrét, hogy szép maradjon – idézte fel az esetet a nő.

A rendőrök valóban találtak a helyszínre érve kenőcsöket, amivel konzerválták a fiút. A holttestből viszont már csak csontok és zsigerek maradtak, ezeket elszállították a helyszínről. Az ágyat, amelyen Attila feküdt, még a helyszínen elégették. Azóta nyitva az ablak, már nem érezni az orrfacsaró hullabűzt, ami a környék lakóit fojtogatta. Az asszony és a kisebbik fiát őrizetbe vették a rendőrök, és mindent megtesznek azért, hogy kiderítsék, hogy halt meg a 32 éves Attila. A családot gondatlanságért el is ítélhetik, a nyomozás azonban még javában folyik.

Felmerülhet a kérdés, vajon meddig maradhat egy halott a családjánál? Az, aki elsőként észleli a halál bekövetkezését, köteles „haladéktalanul közölni” ezt az illetékes orvossal – áll az 1999. évi törvényrendeletben. A vizsgálatok után a halottat – a magyarországi törvények alapján – el kell temetni. Temetésnek számít maga a hamvasztás is, majd a hamvak szétszórása is. A temetésről a hozzátartozóknak kell gondoskodniuk, vagy ha ezt nem teszik, a vizsgálatok utáni 8. napon az önkormányzat gondoskodik arról, hogy az elhunyt békében nyugodhasson.



Németh Eszter

Címkék: hihetetlen  |   |  komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása