2012.12.30. 10:33| Szerző: Milupapa

elemzes.jpg

A rák vírusának izolálása:

Mint már előző cikkünkben említettük, Rife diadalmenete megindult a tudomány mezején, azonban még volt felfedezni való bőven. Legtöbben persze nem a szupermikroszkópjáról ismerik, sem arról, hogy ő figyelt meg elsőként élő organizmusokat mikroszkóp alatt. Sokkal inkább úgy ragadt meg neve a köztudatban, mint a rák ellenszerének kifejlesztője, a csodadoktor. De mégis, hogyan jutott el a nagy felismerésig? Mikor Rife izolálta a vírust 1931-ben, egy meg nem nevezett személytől származó emlődaganatot használt a munkálatokhoz, melyet a Paradise Valley szanatóriumból és kórházból adományozott egy bizonyos úriember, Dr. Richard T. Hamer. A tumor különböző darabjait aztán kivágta, majd a mintákat átszűrte egy üvegpohárba, melynek tetején olyan szűrőt alkalmazott, mely 10 mikronos szűrést tette lehetővé. Az így elkészített mintát aztán egy nagyon vékony, előre melegített, és alaposan sterilizált kémcsőbe tette, és megkezdődhetett a munka. Több ilyen kémcsövet is megtöltött a vírussal, majd ezeket huszonnégy órára irradiálta argon gázzal, melynek hatására azok virulenssé (virulens: fertőzőképes, mérgező) váltak. (Irradiáció [besugárzás, sugárterápia]

 rife26.JPG

Bármely sugárzásról lehet szó, legyen az ultraibolya, röntgen vagy más radioaktív sugárzás. A sugárterápia különféle betegségek kezelésére alkalmazott gyógymód.) Rife ezek után hónapok helyett hetek alatt volt képes újabb tumorokat növeszteni. Később a kísérleti patkányokat a vírussal (rák) oltotta be, egyenként majdnem az összeset, majd a tumorokat addig hagyta nőni, míg 2-3 grammal nehezebbé nem váltak, mint maguk a kísérleti egyedek.

rife27.JPG

Mikor egy-egy tumor megnőtt, azt manuálisan, sebészeti beavatkozással műtötte ki a patkányokból, majd meggyógyította őket frekvenciakészülékével. Az eljárás során csak a rákvírus került elpusztításra, a többi élő szövet mindig sértetlen maradt. A kimetszett tumorból pedig újabb vírusadagokat fecskendezett be további alanyokba. Dr. Rife ezt még legalább 412 alkalommal ismételte meg, ezzel bizonyítva, hogy a vírus tehető felelőssé a rákos megbetegedésért. Mint már volt róla szó, Rife mikroszkópja volt az egyetlen a világon, mellyel látni, és tanulmányozni lehetett a rák élő vírusát, és egyéb vírusokat. A tumorokból mindig csak egy kis darabkát vágott ki vizsgálati célra, ezt egy porcelán tálkában óvatosan összemorzsolta, majd ezt a pépet bizonyos segédanyagokkal felhígította, s végül egy kémcsőbe öntötte. Később ebből a kémcsőből dolgozott, amíg el nem fogyott a minta.

 rife28.JPG

Mindig egy apróbb mennyiséget nyert ki, majd ezt egy kvarclapra csepegtette. Kvarclapra üveglap helyett, ugyanis a kvarclapon szintén sokkal több fény jutott át, mint hagyományos társain. Az alábbi képen láthatjuk őt munka közben. Dr. Rife feje fölött látható a gömb alakú besugárzó készülék, mely magát a besugárzást hajtja végre. Rife előtt, a háttérben pedig szembetűnik a hatalmas frekvencia készülék, mely a különböző, jól eltalált frekvenciákat generálta. Olyan módon támadta a vírust, mint egy operaénekes hangja, mely, ha megfelelő hangmagasságon rezeg, képes az üvegeket is kitörni a bemutatóteremben.

rife29.JPG

A világon elsőként Dr. Rife készített mikroszkopikus képeket a rák élő vírusáról. A vírus maga hasonlított a halakhoz, legalábbis alakja erre emlékeztette a doktort. Hosszas tanulmányozás után, és miután megtalálta a vírus megöléséhez szükséges frekvenciát (M.O.R.), játszi könnyedséggel, szinte teljes rutinnal végezte el az eljárást. Először mikroszkópja alá mintát tett, mely az élő rákvírust tartalmazta, majd ezt követően bekapcsolta a frekvenciagenerátort. Ezután egy apró villanás jelent meg a gömb alakú besugárzó készülékben, mintha csak egy villanás lett volna, majd a vírus elpusztult a rá mért frekvenciától. Természetesen badarság lenne azt állítani, hogy ezt követően minden betegséget meg tudott gyógytani, de erősen hihetünk abban, hogy a vírusos eredetű betegségeket valóban képes volt kezelni, és el is pusztítani. Ugyanis később olyan súlyos betegségek frekvenciáját is megtalálta, mint például a rák, tuberkulózis, tífusz, B. Coli (rúdforma, és vírus), streptococcus. stb. Emellett tegyük hozzá, génhibákból eredő betegségeket nem lehetett ezzel sem gyógyítani, tehát mondjuk egy Down kóros beteg aligha remélhetett volna valamit Rife eljárásától. Mindazonáltal megnyíltak a távlatok, mert ezzel az eljárással lényegében bármilyen akkor, és ma ismert komoly, halálos betegséget sikerrel lehetett kezelni.

rife31.JPG 

Dr. Johnson klinikája 1934-ben

1931-től 1934-ig szoros kollegai kapcsolatba került Dr. Milbank Johnson-nal, és Dr. Kendall-lal, illetve egyéb neves doktorokkal egy közös projekt keretében, melynek célja a különböző vírusok izolálása, és megfelelő frekvenciákkal való elpusztítása volt. Kezdetben Rife különböző üvegekben tenyésztett vírusokkal kísérletezett (a patkányos kísérlet a rák vírus kutatásánál történt), melyeket Dr. Kendall K-medium-a segítségével sikerült kitenyésztenie. A rákvírus kísérleteknél pedig 412 patkányon végezte el a beavatkozásokat, és az eljárást, újra és újra, hogy bizonyítsa annak sikerességét, illetve azt, hogy a rákot az úgynevezett BX vírus okozza. Hogy mi is ez a BX vírus? Nos, Rife azt mondta, hogy a rákos daganatban lévő organizmusok arról voltak felismerhetők, hogy egy jellegzetes lilás-vörös kisugárzást adtak. Ezeket az igen kisméretű, lilás-vörösen izzó, élő alakzatokat BX bacilusoknak nevezte. Speciálisan fénylő mivoltukról voltak tagadhatatlanul felismerhetőek más közegekben is. Rife kísérletei során a BX típusú bacilus mindig rákos daganatot keltett. Akárcsak ahogy azt egy francia kutató-tudós, Béchamp korábban feltételezte, azt észlelte, hogy az alaptípusú élő mikro-alakzatok, amik anatómiailag minden organikus közegben jelen vannak, csak bizonyos betegséget kiváltó feltételek esetén alakulnak át a betegséget okozó formává.

A betegség nem azért alakul ki tehát, mert valami mikro-organizmus bekerült a szervezetbe. Az mindig is ott volt, csak valami átalakította egy betegséget okozó formává, ez lehet külső hatás, stressz, vagy a szervezet biokémiai folyamatainak hirtelen változása is. Az eredeti kiváltó ok tehát nem a vírus, hanem például egy sokk, vagy toxinok, vagy sugárzás, vagy negatív gondolkodásmód, stb. Azaz mindig a legyengült test kémiai traumája, ami oxigénhiányos szöveteket eredményez, savas kémhatással, ami a mikrobák elszaporodásának kedvez. Rife szerint csak kb. 10 alap-mikroba létezhet. Abban a környezetben ahol ezek élnek a környezet pH változása, vagy méreganyag-tartalom változása az, ami kiváltja ezen mikrobák variációit. Rife kísérletekkel is képes volt igazolni, hogy a betegséget kiváltó és az ártalmatlan típusok a környezet megváltozásával egymásba alakíthatóak, oda-vissza. (korábban is volt róla szó az előző cikkben, ez pleomorfózis) Rife szerint a rákos mikroorganizmus 4 eltérő formát vehet fel:

BX (carcinoma)

nagyobb méretû BY (sarcoma)

monococcoid forma (a rákos betegek 90%-ánál a vérben kimutatható)

crytomyces pleomorphia fungi forma

 rife32.JPG

És ezek mindegyike 36 óra alatt visszaalakítható a 67 nm hosszú, 50 nm széles BX-é, a pleomorfózis segítségével. Nagyszerű, előretörő eredmények voltak ezek, s megnyílt a következő lépcsőfok a további kutatások számára, mégpedig az eljárás embereken való tesztelése. 1934 Dr. Milbank Johnson is kezdte így érezni a dolgot, és egyre jobban afelé hajlott, hogy az eljárást konkrét emberi pácienseken is tesztelni kellene. Többször beszélt erről kollégájának, Dr. Kendall-nak, még mielőtt magával az ötletgazdával, Rife-fal megvitatta volna a dolgokat. Egy Kendall-hoz írt leveléből világossá válik, hogy az emberiség javát szerette volna szolgálni, ezért volt olyan hihetetlenül motivált az emberi kísérletek kapcsán, és talán mert 1920-ban elhunyt felesége szintén rákban vesztette életét.

„Nagyon nehéz időszaknak nézünk elébe. Mindannyiunk tudására, és szakértelmére szükség van ahhoz, hogy elbánjunk ezzel a kórral egyszer, s mindenkorra! De abban biztos vagyok, hogy sikerülni fog. El sem tudod képzelni milyen nehéz viselni a fehér köpenyt, mikor a szemem láttára hal meg több tucat, sőt több száz beteg, akiknek reménye sincs a rákból való fölépülésre, és nem tudok segíteni. Nehéz azzal a gondolattal együtt élni, hogy Dr. Rife eljárásával megmenthetőek lennének. Megértem, hogy az eljárást egyelőre pusztán tiszta tudományos szempontból vizsgáljátok (Dr. Kendall, és Rife – a szerk.), azonban mint tudod, az én elveim nem csak tudományos szempontokat vesz figyelembe, hanem humánusakat is. Ezért olyan borzasztó látni a betegek elkeseredett szenvedését, és ahogy lassan felemészti őket ez a szörnyű betegség.”

Dr. Milbank Johnson levele Dr. Kendall-hoz

 

1934 áprilisától már maga Rife is tudott arról, hogy Dr. Johnson-nak mik a távlati tervei az eljárással, és hezitálás nélkül egyetértett abban, hogy a kísérletek abba a stádiumba léptek, hogy azt emberi pácienseken is alkalmazni lehet. Mindazonáltal kételyei támadtak a dolgot illetően, félt, hogy a közvélemény nem fogja elismerni az eredményeket, ezért csak azzal a feltétellel vállalta a kísérletsorozatot, ha Dr. Johnson összeállít egy kutatóbizottságot az egyesültállamok 12 legjobb szakemberének részvételével, akik a már említett procedúrát fogják dokumentálni. Mivel Dr. Johnson jó hírű orvos volt, népszerű, és megnyerő jellemű, a fenti kitétel megvalósítása nem jelentett neki gondot. Egyébként ezen bizottság tagjai mind ott voltak a „Minden betegség vége” nevezetű vacsorán, melyről már korábbi cikkünkben is beszámoltunk. Közülük néhány fontosabb nevet meg is említenénk, mint például maga Dr. Kendall, Alvin G. Foord, Dr. Wayland Morrison, és Dr. George Dock. Dr. Johnson megnyerte a dél-kaliforniai egyetemet is, hogy támogassa a kísérleteket, illetve eszközökkel, és hellyel szolgáljon annak. Az egész projekt Dr. Johnson irányítása alatt zajlott, mondhatni szinte mindenért ő felelt. 1934-ben meg is nyílt a klinika, és megindultak a kísérletek. Dr. Rife csodálatos, és ígéretes eljárását végre embereken is tesztelhették. A kísérletsorozat körülbelül 70 napig tartott, mely során 16 súlyos rákos beteget kezeltek, akiket az akkori (és mai) orvostudomány megmenthetetlennek vélt. 87.5%-os volt tehát a gyógyulási ráta. 70 nap alatt 14 beteg teljesen felépült. A teszt eredetileg kitűzött 70 napja után, a frekvenciák módosításával 60 napon belül a két megmaradt beteget is sikerült stabilizálni, majd lassan kigyógyítani.

 rife33.JPG

„Dr. Johnson mindent elkövetett azért, hogy ez a kísérletsorozat létrejöjjön. Sokat beszélgettünk arról, hogy nem korai-e még a pácienseken való tesztelés, de végül meggyőzött, és belevágtunk. Nem gondoltam volna, de Johnson gond nélkül teljesítettem a feltételemet, és összetoborzott egy kutatóbizottságot Amerika legnevesebb szakembereivel, így a kellő dokumentációs háttér adott volt. Mindenhonnan szereztünk szakmabelieket, délről, és nyugatról, északról és keletről, még Pasadena-ból is jöttek! Mindent dokumentáltunk, amit csak el lehet képzelni, rengeteg fotó, kutatási anyag, és napló készült a klinikai tesztek során. Dr. James B. Couche híres medikus doktor lett megbízva azzal, hogy a páciensek gyógyulását nyomonkövesse. Nem bíztunk semmit a véletlenre!” Dr. Royal Rife nyilatkozata a klinikai tesztekről

 rife34.JPG

„Mikor először hallottam Rife frekvencia generátoráról, és az eljárásról, amit kitalált, rögtön ellátogattam az 1934-es klinikára. Egy szó mint száz, nagyon érdekes dolgok folytak ott, tudományosan eddig nem bizonyított dolgok, melyekről azelőtt meg voltam győződve, hogy nem lehetséges. Az egyik legerősebb dolog, ami ott megérintett engem, az egy rákos férfi esete volt. Ennek a férfinek a hasában keletkezett a tumor, és már a végső stádiumban volt. Rife Dr. Milbank Johnson-nal dolgozott együtt, aki egy nagyon nagy szakember volt, elismert doktor, és Los Angeles egyik legnagyobbja!

 

Mikor először hallottam róla, hogy egy új eljárás demonstrálására készül, még nem láttam bele igazán, miről is fog szólni, de aztán ellátogatva a klinikára, minden nyilvánvalóvá vált. Nagyon sok mindent láttam már életemben, azonban a már említett rákos férfi esete nagyon megérintett. Ez a férfi már a rák legvégső stádiumában volt, ahogy ott feküdt az asztalon, látni lehetett rajta, hogy már alig van benne élet. Csont, és bőr volt az egész. „Nézd meg a hasát! Tapints meg!” Szólt Dr. Johnson szinte borzongva, majd azt tettem, amit mondott, és megtapogattam a férfi hasát. Illetve csak egy nagy horpadást, lukat, mert ennyi maradt a hasa helyén annyira le volt fogyva. A hasfala, és a gerince már csaknem érintették egymást, ijesztő volt ez az egész. Szóval rátettem a kezemet a hasára, ahol csak egy erős, masszív dolgot lehetett érezni, ami nem volt más, mint a gyomor. A tenyeremmel elbírtam takarni az egészet. Borzasztó volt látni, és érezni, ennek az embernek nem jósoltam már semmi jót ezek után. Ezek után nem sokkal frekvencia besugárzásos kezeléseknek vetették alá a férfit, aki csodával határos módon szép lassan felépülni látszott. Ő volt az az alany, akinél tovább tartott az eljárás, mint a klinikai tesztek hivatalosan, de az eredeti 70 nap után újabb 6 hét elteltével teljesen sikerült őt is meggyógyítani. Annyira jól volt, hogy még engedélyt is kért később, hogy kimehessen El Centro-i birtokára gondozni az állatait, és foglalkozni egy keveset a terményével. Dr. Rife természetesen erre nemet mondott, még nem tartotta elég erősnek a szervezetét arra, hogy elvezessen a már említett birtokra egyedül. „Ó, dehogynem! Van elég erőm, de van más emberem is, aki helyettem elmegy a birtokra!” reagált a már egészséges férfi. Később pedig valóban maga a páciens hajtott ki kocsival El Centro-i birtokára, ahol is betakarította terményét, majd egy beteg tehenet gondozott egész éjszaka aznap. Másnap reggel aztán visszautazott a klinikára úgy, hogy közben nem pihent egy percet sem, így aztán el lehet képzelni, mennyire helyrehozta a kezelés. Minden bizonnyal belehalt volna a rákba, ha nincs Rife frekvencia eljárása, de így túlélte a kórt, és ismét teljes életet élhetett.”

 James B. Couche

 

Az eljárások sikerességét azonban nem követte elsöprő érdeklődés. Bár rengetegen felfigyeltek Dr. Rife-ra, és találmányára, illetve magára az eljárásra, néhányan kritizálták, hogy egy felállított, szűk bizottság előtt zajlott az egész. Ennél is több orvost, szakembert, nővért kellett volna bevonni a kutatásokba. Ezt azonban Dr. Johnson azzal indokolta, hogy előbb biztos akart lenni az eljárás sikerében, mielőtt tovább merné ajánlani azt többi barátjának.

 rife35.JPG

 

„Bár valóban nem voltak jelen sem biztonságiak, sem pedig nővérek a klinikai kísérletek során, a dokumentált anyag teljesen hiteles. Az egyetlen segítség, és kooperáció, amire szükségünk volt, az a mikroszkóp, és a frekvenciageneráló eszköz, annak kezelését ismerő szakemberek, és maga Dr. Rife.” Dr. Milbank Johnson későbbi nyilatkozata

Az 1934-es klinika sikerei ezek után szinte elsöprőnek bizonyultak, a dokumentációk valóban hitelesnek tűntek, ezzel megnyílt az út afelé, hogy Rife eljárását széles orvosi körben is bevett eljárásként lehessen alkalmazni a rákkal való küzdelem során. Azelőtt soha senki sem volt képes gyógyítani a rákot sem bármiféle szerrel, vagy ketyerével. Egyre több orvos vásárolt magának Rife-tól frekvenciagenerátort, néhány hónap elteltével gyakorlatilag minden nevesebb orvos klinikáján megtalálható volt a készülék, és igen nagy hatásfokkal tudták használni. Még maga Dr. Johnson is elhelyezett saját rendelőjében egyet, melyet egészen 1944-es haláláig használt. Újabb ellenőrzött klinikai tesztek következtek 1935-36-37 nyarán, melyek mind ugyanolyan pozitív eredménnyel zárultak. Később Dr. Rife és még néhányan megalapítják a „Beam Rays Corporation”-t, ettől kezdve ez a cég lett a frekvencia készülékek hivatalos gyártója. Azonban Rife és társai diadalmenetére nemcsak a sajtó, és az orvosi világ figyelt fel, hanem az amerikai orvosi szövetség (A.M.A.), és a gyógyszeripar is. Nem kellett sok időnek eltelnie, s megindult a rák egyetlen gyógyszerének elfojtása, s feltalálójának lassú, ámde biztos ellehetetlenítése, melyről a következő, lezáró cikkünkben számolunk le saját észrevételekkel, végső konklúzióval együtt.

Szerkesztők:
Kovács Tímea
Barnabási László

Címkék: tudomány betegség elemzés  |   |  komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása